2022. február 22., kedd

Képregény a csíráztatásról 1. - retekcsíra

 

A csíráztatás témát is körbejártam már ezerszer, több éve próbálkozom vele, illetve csak próbálkoztam, mert már néhány éve nem. Most megint eszembe jutott, amikor Szabi csirkés pho levesét ettem. Annyira finomak a csírák, úgy szeretem, ezért elhatároztam, hogy megint megpróbálom. Többféle módszer létezik, az egyik az emeletes csíráztató tálak, a másik a befőttesüveg. Az emeletes tálakra találtam ezt a videót, a befőttes üveges módszerhez meg ezt a leírást követtem, és a hétvégi kirándulásunkon Gabit is kifaggattam, mert ő már elég rutinos. Ezeket az okosságokat gyűjtöttem össze:

  • Csak bioboltban vásárolt magokat szabad csiráztatni, vagy néha lehet kapni a boltokban is erre a célra szánt magokat, és ez rá is van írva a zacskóra. A gazdaboltban vásárolt magok csávázottak, valamilyen szerrel kezeltek lehetnek, nem ehetők.
  • A magokat 5-6 órára be kell áztatni, mielőtt a csíráztatást elkezdjük. 
  • Az emeletes tálkába 1 csapott kávéskanálnyi magot kell tenni emeletenként, az üvegbe 2-3 evőkanálnyit.
  • Az áztatás után le kell szűrni róla a vizet.
  • Ezután naponta 2x át kell mosni, a magokat (mondjuk reggel 10-kor és este 10-kor).
  • Az emeletes edények aljába egy ujjnyi vizet kell tenni (máshol az van, hogy nem kell, én tettem), majd erre lehet az emeleteket rakosgatni. Nekem csak 1 szintes az edényem, de lehet több szintet is egyszerre csíráztatni. A tetejét egy tányérral le kell takarni, hogy ne száradjon ki.
  • Az üveg száját le kell kötni valamilyen hálós anyaggal, pl. szúnyoghálóval vagy gézdarabbal. Ha nagyon picik a magok, akkor 2 réteget kell rágumizni. A csíráztatás alatt mindig szájával lefelé fordítva kell tartani, hogy a fölösleges víz ki tudjon csöpögni.
Olvastam, olyat is, hogy némelyik mag jobban szereti az üvegben csíráztatást, míg másik a tálakat. A retekmagra azt mondták, hogy az nem kényes, ezért én ezzel kezdtem. Mind a két módszert kipróbálom. A retekmagról még azt is megtudtam, hogy sötétben szeret csírázni. 

1. nap, hétfő. Beáztattam a retekmagokat:


A rózsaszín tálkában van kb. 2 evőkanálnyi retekmag, a fehérben 1 kávéskanálnyi. Kicsit aggódom, mert ezek a néhány évvel ezelőtti próbálkozásaimból megmaradt magok, nem tudom, hogy most hogy fognak viselkedni. Mindenesetre együtt követhetjük végig, hogy mi történik, nagyon izgalmas lesz!

Még mindig 1. nap, 6 óra ázás után a helyükre kerülnek a magok. Az 1 kávéskanálnyi adag a csíráztatóedénybe:


A két evőkanálnyi az üvegbe. Nem maradt több mag, azért nem 3 evőkanállal próbálkoztam. Így kell tartani az üvegben:


2. nap, kedd. Néhány magnál már látszanak pici csírakezdemények, de inkább semmi nem látszik.


Az üvegben kevésbé érzik jól magukat, szerintem nem örülnek neki, hogy egymás hegyén-hátán vannak.


3. nap, szerda. Már elég jól néznek ki! Naponta kétszer megfürdetem, ahogy a videón láttam. Azaz egy mélytányérba hideg vizet engedek, ebbe teszem az átlátszó színű műanyag edénnyel együtt a magokat, és kicsit megrázogatom, megforgatom, hogy mindenhol érje a friss víz. Az alsó tálat (zöld edényke) kiöblítem, és abba is teszek friss vizet. A végén letakarom a mélytányérral, hogy sötétben lehessen.


Az üvegben lévő versenyzők mintha kicsit le lennének maradva. Őket is naponta kétszer fürdetem. A gézlapon keresztül hideg vizet engedek rájuk, kicsit megforgatom, megrázogatom, majd leöntöm a vizet. Ezt még egyszer megcsinálom, és visszateszem a tálba szájával lefelé fordítva, hogy ne álljanak vízben a magok.


4. nap, csütörtök. Elkezdtek szőrösödni a csírák. Még jó, hogy több helyen olvastam, hogy ez nem penész, hanem teljesen természetes. Azt is írták, hogy csak a retekmagnál van ilyen. Remélem is! Emlékszem, régebben ezen a ponton dobáltam ki a csiráimat, mert én is azt hittem, hogy penészesek lettek.


Fürdetés után a szőrök nem tűnnek el, csak lelapulnak, így sokkal gusztusosabban néznek ki. Úgy látom, hogy fej fej mellett haladnak a fejlődésben.


5. nap, péntek. Egyre több a levélke. Tegnap megkóstoltuk Mazsival, és isteni, csípős retekíze van. De még tovább kell várakozni. 


Az üveges csírákat nem kóstoltuk, de ugyanott tartanak, mint a tálkások. Továbbra is napi kétszer fürdenek, várom, hogy egy jó kis vajas kenyéren landoljanak.


6. nap, szombat. Szerintem ez lesz az utolsó nap. Most már elég szép kis növénykéim vannak. Az utóbbi két napban sokszor levettem a tányért a tálka tetejéről, hogy kaphassanak több fényt a csírák. Ilyenek lettek:


Most egy nagy tálba hideg vizet engedek, beleöntöm a csírákat, és hagyom túlfolyni a vizet. A kifolyó víz magával sodorja a felszínre úszó maghéjakat. Kicsit villával meg is mozgatom a csírákat, hogy minél több lejöjjön róluk. Habár ehetők, semmi baj nincs, ha ott maradnak, csak szebb, ha nincs rajta a maghéj. A víz aljára le fognak süllyedni a ki nem kelt magok, ezektől így könnyű lesz megszabadulni. Az utolsó fürdetés végén le kell csöpögtetni egy szűrővel a csírákat és műanyag dobozban 1 hétig elállnak a hűtőben. 

Ilyenek lettek az üveges csírák. Annyira örülök, mert amikor pár évvel ezelőtt próbálkoztam, valahogy sosem sikerültek. Igaz, azt sem tudtam, hogy a 4. napon megjelenő szőrösödés természetes dolog, és hogy az nem penész. Igaz is, teljesen eltűntek a szőrök mostanra! 


A retekcsíráról, itt mindent megtudhatunk, de idemásolom, hogy milyen jótékony hatásai vannak:
  • immunerősítő,
  • tisztító, méregtelenítő, salaktalanító,
  • vizelethajtó,
  • vese- és húgyhólyag-tisztító,
  • étvágygerjesztő (hmm),
  • csökkenti a reumatikus fájdalmakat (de jó!),
  • tisztítja a bőrt,
  • segít a pattanások elmulasztásában,
  • gyorsítja a vérkeringést,
  • megszünteti a megfázásos tüneteket,
  • tisztítja a légzőszerveket,
  • segíti az emésztést, a bélflóra helyreállítását,
  • segít az epehormonok elhajtásában.
Legközelebb megpróbálkozom a zsázsa csíráztatásával.

És 7. napon megpihenünk, és megnézzük ezt a (minden)napi cukit: Na én is ilyen kíváncsian nézem a magocskáimat, ahogyan Amy a napköziben figyeli, a fotózást.


További napi cuki a csíráztatós videóban 14.30-nál!

3 megjegyzés:

mazsolla írta...

Úristen micsoda cliffhanger!! (Amikor a legizgibb résznél elvágják a filmet/sorozatot) majd vissza kell jönni a friss hírekért?

Andi írta...

:-D :-D Igeeeeeen!

csi írta...

azta. nagyon kíváncsian várom a folytatást!