2022. augusztus 21., vasárnap

Új kenyér, vagyis bagett az új kenyér ünnepére - nem kovászos


Nem volt szándékos, hogy pont augusztus 20-ra süssek kenyeret, csak az történt, hogy végre több év halogatás után rászántam magam, hogy megcsináltassam a sütőajtót, és azt hittem, a tökéletes sütővel isteni kenyeret fogok sütni, de - mint tudjuk - nem ez az én utam. Szóval tömören annyi történt, hogy még februárban kicseréltem egyedül a gumitömítést az ajtón, mert nem csukódott be, de ezután még jobban nem csukódott be. Mostanra már a gombok is megsérültek a kiáramló forróságtól, ezért nagy nehezen kihívtam egy szerelőt. Aki azt mondta, hogy az én 13 éves sütőmhöz már nem gyártanak zsanért (ami behúzza az ajtót), nem tudja megcsinálni, 12.500 Ft (a kiszállási díj), köszöni szépen, viszlát. Meg se lepődtem!

De a kenyeret már reggel bekevertem, meg kellett sütni. Fantasztikus receptet kaptam Annától, ezen a spanyol nyelvű, angol feliratos videón megnézhető, és megmutatom azt is, hogy sikerült Annáé:




Hát ilyen nekem is KELL! És a videó alapján annyira egyszerűnek tűnt!

Hozzávalók:

  • 400 g liszt
  • 6 g friss élesztő vagy 2 g száraz
  • 300-320 g víz (25-30°C-os)
  • 7 g só
Először egy tálba morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a vizet és egy kanállal elkeverjük. Amikor feloldódott teljesen, akkor beleszórjuk a lisztet és a sót és ezt is kanállal összekeverjük. Áttesszük egy kiolajozott edénybe, és lefedve 12-14 órát pihen a hűtőben. 

Másnap lisztezett felületen kihúzogatjuk 20×25 cm-es téglalappá, és a hosszabbik oldalánál feltekerjük. Elfelezzük a derekánál, hogy legyen két db hengerünk, a végeit jól összecsipkedjük, hogy lezárjuk. Liszttel megszórva pihen újabb 1 órát 20-22°C-on. Ha magasabb a hőmérséklet, akkor kevesebbet pihen. 

Ha jól értem a videón, akkor 35 perccel ennek a kelesztésnek a vége előtt bekapcsoljuk a sütőt és 250°C-ra felforrósítjuk. (Nem tudom, hogy ilyen energiaárak mellett is ragaszkodjunk-e a 35 perces melegítéshez, szerintem ha gyorsabban melegszik a sütő, akkor nem kell. De az is lehet, hogy rosszul értettem, se spanyolul, se angolul nem tudok. Na de majd a nyelvtanulást is beiktatom valahova, amikor hedonista nyugdíjas éveimet fogom pergetni.) Együtt forrósodik egy tepsi az aljában, amibe majd forró vizet öntünk, amikor a kenyér bekerül, és a videón sütőkő van, de a sütőlemez is jó, szóval az is forrósodik. Ja igen, és alsó fűtésre kell állítani. (Sajnos amikor erre állítottam a sütőmet, valamiért nem következett be hogy forrósodjon. Melegedett, de már jó ideje csak figyeltem, hogy mi van, de nem érte el a 180 fokot se.)

A két kis hurkát áttesszük egy sütőpapírra és a sütőpapír rövidebb oldalának a hosszára kiegyenesítjük, tologatjuk, toszogatjuk, nem tudom hogy írjam, finoman elérjük, hogy akkora legyen. Amikor megvan, betesszük a sütőbe (ne felejtsük el a forró vizet az alsó tepsibe), és 10 percig sütjük alsó fűtéssel, ezután alsó-fölsővel még 10-12 percig, attól függően, hogy milyen sötétre szeretnénk.


Hát mondhatom, hogy a sütőm miatt nem sikerült, de több dolgot elrontottam én is, pl. a 6 g élesztőt én 60 g-nak gondoltam (ilyen átváltási trükköket Rékával szoktunk előadni), de szerencsére csak 30 g élesztő volt itthon, viszont azt mind felhasználtam, mert későn jöttem rá, hogy meg kéne buknom matekból. A sok élesztő miatt egy óra múlva már ki akart futni a tészta a hűtőben a tálból, óriási lyukak voltak benne. Nem tudom, hogy ekkor sértődött-e meg a macerák miatt (húzogatás, tekerés, félbevágás), de ezután eltűntek ezek a gyönyörű óriási lyukak, és soha többet nem is jöttek vissza. Persze éjszaka akartam volna sütni, amikorra már megjön a lehűlés, de a túl gyors kelés miatt, előbbre kellett hoznom, így 30 fokra felfűtötte a lakást. Nyaf. Ami nem fogy el, azt ledarálom zsemlemorzsának.

Képzeljétek, azt olvastam egy cikkben, hogy Nagyváthy János szerint a jó kenyér „domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga, vagy barna: de nem fekete égett; nints elválva a´ bélitől: a´ béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a´ bélit bényomják: ismét magától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a´ tejet feliszsza, mint a´ szivats, vagy spongyia: ha a´ fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendűl és dobog”. Na szóval akkor az én kenyerem tökéletes lett 😎!

Napi cukinak meg nézegessünk vizes Amyt, úgyis mindennap esni fog mostanában. Itt még nem vizes, csak ellenőrzi, hogy minden napközistárs rendesen fürdik-e:

Itt már rendet tett, de közben kicsit vizes lett ő is. Annyira cukik ezzel a vizes bundával, olyan kis szerencsétlenek, persze kivéve Amyt:


Egy másik alkalommal:


És ilyet is tud:


Ezt csináltam volna én is legszívesebben, amikor ez a tök egyszerű kenyér nem sikerült. Jó, oké, nem ordítottam, de mentem fürdeni (zuhanyozni). Amúgy Amy se kiabál, hanem csak a jutifalit kapja el éppen. 

Nem baj, lesz újabb próba!

1 megjegyzés:

csincsilla írta...

isteniek ezek a strandolós képek, egyik édesebb, mint a másik.
szerintem jól néz ki a bagett, főleg azok után, amit csináltál vele:))
nekem is szar volt a sütőm, de én jobban jártam, mert azt mondta a felhívott szerelő, hogy ha azért nem fűt, mert tönkrement a fűtőszál, akkor azért, ha meg az elektronika purcant ki, akkor meg azért nem éri meg megjavíttatni (egy pár éves középkategóriás sütőről beszélünk). szóval én legalább a kiszállási díjat megspóroltam:)) 180 fokon mindenesetre nehéz szép kenyeret sütni, persze biztos van, akinek megy ez is.