Krumplileves

Na jó, elismerem, ez nem egy szokványos vasárnapi ebéd. Nem is tudom miért kívántam most meg annyira a krumplilevest, talán mert gyönyörűen lefagyasztott zellerlevelekkel találkoztam a mélyhűtőm kitakarításakor. Emlékszem, fiatalasszony koromban szinte minden héten főztem krumplilevest, szerettem is, gyorsan kész is volt és olcsó is volt. Most is látom magam előtt, ahogy a konyhában az ajtófélfába bevert szögön száradnak az óriási zellerlevelek. Régen nagyon jól tudtam ezeket a rántással készülő ételeket csinálni, de amióta a fiam miatt ritkán főzök főzeléket vagy levest, mindig elrontok mindent, amit csak lehet: sós vagy sótlan lesz, beton sűrűségű, avagy víz hígságú levesek és főzelékek kerülnek ki a kezem közül. Na de ez most egész jól sikerült, leszámítva, hogy a krumplinak nincs krumpliíze, de erről nem én tehetek.

Körülbelül fél kiló krumplit apró kockákra vágtam és feltettem másfél liter vízben főni. Tettem bele három szál zellert, kis fej hagymát és egy picike babérlevelet, na és persze sót. Amikor a krumpli megfőtt, kidobtam a fűszereket és egy púpos kanál lisztből készült pirospaprikás rántással berántottam a levest. Ezután beleszaggattam az egy tojásból készült nokedlit, és legvégül belekevertem kábé két deci tejfölt.

Toma az asztalnál persze még kevert bele egy jó nagy evőkanál tejfölt, és az az igazság, hogy nekem is jobban ízlett volna kicsit savanyúbban a leves. Legközelebb akkor kéne ilyet főznöm, amikor házi tejfölt veszek a piacon, az valahogy savanykásabb.

Azért is kellett ilyen egyszerű ebédet főznöm, mert a sütőtanfolyamon kicsi önbizalmat szerezve, megsütöttem nem-tudom-hanyadik próbálkozásomat a DNK (dagasztás nélküli) zsömlékből. A tanfolyamon bemutatott négy változatból a harmadikat választottam: az 1/3 rész fehér liszt, 1/3 rész teljes kiőrlésű rozsliszt, 1/3 rész graham-lisztből készültet. Azt hiszem, ha a tanfolyam után rögtön megsütöm, jobban megmaradt volna az emlékezetemben a bekevert tészta állaga, mert megint eléggé híg lett, de végül is sikerült újabb adag liszt belegyúrásával javítanom vesztésre álló helyzetemen, így végül gyönyörűek és isteni finomak lettek a zsömléim! Ezt ettük a leveshez.

És végül, hogy a leves után még legyen valami a hasunkban, főleg persze a férfiembernek, sütöttem még egy kis szilvalekváros papucsot, amit annyira szeret. Sajnos én nem tudom olyan gyönyrűen tálalni, mint Mazsi, de talán így is el fog fogyni :-).

Este még majd sütök egy jó adag török pizzát, mert még nem volt elég, hogy 3 órát álltam a konyhában, és ezt persze azért is írtam most meg, hogy igazolást gyártsak Csincsillának arról, hogy mennyit főzök annak ellenére, hogy ritkábban írok a blogba.