Annyi minden történt, azt se tudom, hogy soroljam fel, meg érdekel-e valakit, de azért valamiket leírok, olyan jó visszaolvasni. Először is, ami ezzel a sütivel kapcsolatos, hogy kaptam megint egy halom cukkinit a boltból, most le is fotóztam, hogy lássátok, mekkora adagot kell feldolgoznom ilyenkor. Persze ez nem szar kötelesség, hanem isteni, mert ilyenkor folyton recepteket olvasok, és azt is nagyon szeretem (meg főzni és enni is). A blogunk is tele van jobbnál jobb cukkinis receptekkel, például itt és itt, de most nem ezeket csináltam meg.
Ezt a cukkinis brownie-t már régebben kinéztem, de akkoriban kuglófban utaztam, ezért nem ezt próbáltam ki. A recept innen van, és tényleg gyors és egyszerű.
Száraz hozzávalók:
- 15 dkg liszt
- 15 dkg kristálycukor
- 2 evőkanál kakaópor
- fél csomag sütőpor
- 1 teáskanál fahéj
- 5 dkg durvára vágott dió (ki lehet hagyni)
- csipet só
A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálban. (Vettem egy új fanyelű pizzavágót is, mert a réginek az nyele undi ragacsossá vált. Nagyon jó ilyen fanyelű cuccal dolgozni!)
Nedves hozzávalók:
- 25 dkg durvára reszelt cukkini (héjával együtt, ha olyan a héja)
- 2 tojás
- 10 dkg vízgőz fölött felolvasztott étcsoki
- 8 dkg ugyanitt felolvasztott vaj
A cukkinit a nagylyukú sajtreszelővel lereszeltem. Az egyik gömböt használtam, de csak 22 dkg volt, és nem akartam még egyet megvágni a hiányzó 3 dkg-ért, ezért még egy fél pohár (kb. 2 evőnanál) maradék joghurtot is hozzáöntöttem a tésztához. Sütőpapírral kibéleltem a 35 × 26 cm-es tepsimet, és ebbe öntöttem a tésztát. Segíteni kellett neki szétterülni, mert magától nem tudott, még így is elég sűrű volt. Olyan másfél centi vastagnak kell lenni. 180 fokon légkeveréssel sütöttem 25 percig. Nagyon finom volt! (A családom miatt a diót ki kell hagyni belőle, ha azt akarom, hogy megkóstolják.) Van még 2 db gömböm, kinek süthetek?
A másik nagy hír, hogy elkezdtük az Országos Kéktúrát. Mindenkinek a nyugger terveimet szoktam ragozni, és ezek közül az egyik a Kéktúra, de csak mert akkora kihívás a számomra, nem is tudom, hogyan lehet teljesíteni (fájós lábakkal). Na de bárkinek beszélek róla, azonnal indulni akar, valószínűleg mindenkinek ott van a lelke mélyén ez a program. Persze nehéz, meg bonyolult a szervezés, meg szerintem sokba is kerül a sok utazás és szállás, de kell valami elérhetetlen cél, nekem a lakásfelújítás nem elég motiváló cél a boldogsághoz. A szállás csak azért kell, mert miattam rövidebb szakaszokra kell bontani a hosszúakat. Szóval elkezdtük tegnap, és az első szakaszunk a 14-es számú volt, ami Hűvösvölgy-Rozália téglagyár között vezetett, a füzet szerint 14,1 km volt. Sikerült 3 pecsétet is szerezni:
Rékával és Zsófival mentünk, és az ő kutyáikkal, Zozival és Jánossal. (Anna mondta, hogy év végén, ha munkanélküli lesz, majd ő is becsatlakozik, de jó lesz! Micikével pedig ha ő is nyugger lesz, az Alföldi Kéktúrára megyünk, nagyon várom már!) Mindkét kutya nagyon jól viselkedett (és a lányok is), jó volt velük túrázni. Úgy tudtam, hogy én max. 5 km-t tudok menni egyhuzamban, így pár hete Gabival már megtettük a Rozi és a Guckler kilátó közötti 6,1 km-es szakaszt, de amikor onnan gyalog lejöttünk Óbudára (aszfaltúton), az teljesen kinyírta a lábamat. Most viszont végigmentünk, és teljesen rendben volt minden. (Mondjuk csincsilla 10 éve még 47 km-es túrákon ment, de mindegy, így is el vagyok ájulva magamtól.) Háromnegyed 9-kor találkoztunk a Szentlélek téren a 218-as busz végállomásánál és a Rozi téglagyárhoz vitettük magunkat vele. Ott rögtön lehetett egyet pecsételni, és indulhatott a túra. Végig erődben mentünk, nagyon kevés szakasz volt nyílt terepen, így nem kellett naptej, csak kullancs- és szúnyogriasztó (utálom ezeket a ragacsos cuccokat a bőrömön, de muszáj). Két kicsit húzósabb szakasz volt a Hármashatár-hegyi csúcs előtt, de egyébként teljesen jól bírható séta volt az egész. Láttunk egy óriási siklót, legalább másfél méteres volt, gyönyörűen, nesztelenül siklott a levelek között, és volt egy ijesztő élményünk is, mert hangos reccsenéssel pont mellettünk tört le egy magas fa vastag felső ága az egész lombozattal, majd nagy zaj kíséretében a földre zuhant. A szívem majdnem kiugrott. És láttunk még szarvasbogarakat is, egy lányt és egy fiút, gyönyörűek voltak. Sajnos a fiú már nem élt. [Frissítés! Mazsit érdekelte, hogy mi a fiú és a lány története, miért nem írtam meg. Tehát ez a történetük a wikipédia szerint: „A győztes hím megtermékenyíti a nőstényt, ami elég hosszú ideig is elhúzódhat, majd hamarosan, rendszerint július végén elpusztul – ha nem kerül sor párzásra, valamivel tovább él.” Ebből kikövetkeztethető, hogy mi történt a mi fiú szarvasbogarunkkal. Hát ez nem túl romantikus szerelmi történet, elnézést.]
Hűvösvölgy volt a végállomás, és ott gyorsan ittam egy jó hideg fröcsit, a lányok meg egy-egy sört. Nagyon kellett, mert elég párás meleg volt, ömlött rólam a víz sokszor. Ja, és persze vittem cukkinis brownie-t a túrára a csajoknak. És aztán itthon is pótoltam az elvesztett vizet, olyan fröcsit csináltam, amibe frissen facsart narancsléből készült jégkockákat dobáltam. Ezt a Vakvarjúban tanultam, tegnap ott fejeztük be a napot tesómmal, mert ő most hízókúrán van, és ott kaptam olyan fröcsit, amiben fagyasztott eperszemek voltak a jégkocka mellett. Tudok majd olyat is csinálni, mert voltam szedd magad eperszedésen (az is nagyon jó volt) és 3,5 kilót tudtam szedni, az majdnem mind ment a mélyhűtőbe. Csak az a baj az ilyen gyümölcsös fröcsikkel, hogy sok fogy belőle, de hát mivel hidratáljak? Teával?
A másik, amit mesélni akarok, a napi cukihoz kapcsolódik, most két cuki lesz. Tesóm megkezdte állatorvosi asszisztensi tevékenységét, és ennél a kiskutyánál segített Vikinek. (Neki az egyik nyugger terve, hogy állatorvosi asszisztens lesz, természetesen Viki mellett.) Tesóm a páciensével, a két napi cuki:
Tesóm feladata volt, hogy simogassa a kiskutyát a kezelés alatt. És ez meg is történt.
Még annyit kell megírnom tesóm kérésére, hogy idén hétfőn (06.19.) volt az első meleg este, amikor nem kellett pulóvert felvenni, és kedden (06.20.) már éjszakára se hűlt le a levegő. Ezt mi Vikivel nagyon nem bírjuk, de Mazsi és tesóm imádják. Mi azt számoljuk Vikivel, hogy mennyit kell még kibírni a nyárból, tesómék meg zokognak augusztus 20-tól kezdve, hogy vége. Én akkor szoktam megállapítani, hogy túléltem ezt a nyarat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése