Na végre megcsináltam! Ez a grízes gyönyörűség Csincsillától került be a köztudatomba, és ahogy az eredeti finn csoda dátumát elnézem, pont 11 éve vágyom rá, hogy megcsináljam. Csak valami mindig hiányzik, legfőképpen az agykapacitás, hogy emlékezzek rá eperszezonban, hogy ilyet KELL csinálnom. Nagyon várom már, hogy nyugdíjas legyek, és minden de minden receptet kipróbáljak, amiket most kiírtam valahonnan a füzetembe, vagy amiket betettem a könyvjelzők közé. További terveim a nyugdíjra:
- kenyérsütés, csírák, fermentálás - tényleg, Csincsilla, nem indítunk majd valami vállalkozást?
- mindenféle házi tészta kipróbálása - nagyon várom! Ehhez viszont KELL nekem egy tésztagép.
- Ottolenghi receptek (beleértve ezeket a tevékenységeket: lefordítani, kipróbálni, egy szép füzetbe beírni)
- Kéktúra - bár ezt nem tudom hogy fogja bírni a térdem
- sok-sok bringázás - ez menni fog
- olvasás - ez most is megy
- jobb agyféltekés rajzolás
- naplóírás, fényképek rendezgetése, nagyon várom már ezt a foglalkozást is
- hétvégi ház keresése, vagy ha valamilyen csoda folytán meglesz, akkor nincs több kérdés, hogy miket fogok csinálni, ha nem lesz meg, akkor lehet álmodozni tovább, és csinálni a fentieket
- angoltanulás - azért ebben még nem vagyok biztos
- horgolástanulás
- könyvek eladása online vagy esetleg antikváriumoknál
- nyugger tai chi, hmm?
Van még egy csomó tervem, de azok most nem jutnak eszembe. Csak nehogy úgy járjak, mint az alábbi történetben a nénik:
Júlia néni két öreg hölgyet hívott meg, és attól fél, hogy elfelejti megkínálni őket kávéval. Várakozás közben ismételgeti: „Megkínálom őket kávéval, megkínálom őket kávéval”. És íme, a két hölgy megérkezik, megkínálja őket kávéval. De feledékenységében egyfolytában ismételgeti: „Megkínálom őket kávéval” - és valóban - másodszor is hozza a kávét. Ám a két hölgy közül az egyik így szól a másikhoz, miután eljöttek Júliától: „Micsoda vendéglátás! Ez a Júlia még egy csésze kávéval sem kínált meg bennünket”. Mire a másik megkérdi: „És ki az a Júlia?”. (Örkény István)
A receptet csak azért írom be, mert időnként eltűnnek a belinkelt oldalak még akkor is, ha saját receptjeinket linkeljük. Erre egy magyarázat van már: nemrég jött három email, hogy a Blogger letiltott 3 bejegyzésünket, mert megszegtük velük az irányelveiket. Ezekkel:
- Körtebefőtt, muskotályos-fahéjas körtelekvár
- Normandiai almatorta
- Beáta-napi Nagy Flambírozás
Istenem, bárcsak tudnám, hogy ezekkel a receptekkel milyen irányelveket tudtunk megszegni. Azt írták dolgozzam át, és akkor megjelenhet. Hát juszt se!
Tehát van egyszer ez a bejegyzés a finn epres csodáról, és van egy glutén- és tejmentes süsse grütze, és tudom, hogy van még egy, de azt most nem találom. Ezek tulajdonképpen ugyanazok a desszertek, a lekvárfőzéskor a lábosban maradt lekvárhoz búzadarát (vagy hajdinát vagy rizsdarát) tesz az ember és vizet, összefőzi és kész. Én Rebeka Vispipuuro receptjét használtam, mert arra vágyom már tizenegy éve, épp csak feleztem a mennyiséget, azaz:
Hozzávalók:
- 1,5 dl tört eper, plusz 3-4 evőkanál cukor (vagy a lekvárfőzésből a lábos alján maradt lekvár) az a jó, ha édes (próbáltam kevesebb cukorral is, de az nem volt annyira jó)
- csipet só
- ½ liter víz
- 1 dl búzadara (nálam 5 evőkanál búzadara)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése