2024. június 17., hétfő

Sütőpapírcsónakban sült csirkemellkockák uborkás-petrezselymes joghurttal


Nagyon mutatós így tálalni az ebédet vagy a vacsit, de semmi más plusz nincs benne, csak a szépség. (Az se kevés!) Ugyanezt meg lehetne sütni tepsiben is ugyanígy, de mégis érdemes elszórakozni a csónakok hajtogatásával, mert olyan jó csinálni, és a vendégek is örülni fognak neki. Én most csak magamnak csináltam próbából, úgyhogy a mennyiségeket egy személyre írom, 2 csónakhoz. És nemcsak a vendégeknek érdemes így tálalni, mert magamat is sikerült boldoggá tenni. A két csónak két és fél evésre volt elég. Nem bírtam egy egészet megenni egyszerre! Nahát!

Először egy csirkemellet felkockáztam, sóztam, borsoztam, füstölt paprikát tettem rá, olívaolajjal meglocsoltam és jól összekevertem az egészet. Félretettem, hogy pácolódjon a hús a fűszerekben:


Aztán 3 szem krumplit megpucoltam, felkockáztam és megfőztem sós vízben. Egy nagyobb volt, és két kisebb:


Amíg a krumpli főtt, egy nagyobb újhagymát félkarikára vágtam (ez olyan gömböc formájú volt, mint egy normál hagyma, nem olyan, mint egy újhagyma), egy fél kaliforniai paprikát szintén kisebb darabokra és 4 szem koktélparadicsomot nyolcadokra vágtam, egy nagy csokor petrezselymet felaprítottam, és egy kis darab Gouda sajtot lereszeltem a reszelő nagy lyukú oldalán:


Amikor a krumpli megfőtt, még forrón még egy kicsit sóztam, borsoztam, rászórtam a petrezselyem nagy részét, meg egy kis olívaolajjal is meglocsoltam és jól összekevertem. Ezután meghajtogattam a csónakokat úgy, hogy a két hosszabbik végét olyan 2-2 cm-es csíkban kétszer felhajtottam, és a két végét megcsavartam.


Ezekbe tettem alulra a petrezselymes krumplit:


Erre ment szép sorban a hagyma, a paprika, a paradicsom, egy kis petrezselyem és legvégül a hús. Itt a zöldségekre mehetett volna még egy kis só:


A tetejét megszórtam sajttal, és mindegyikre fektettem egy-egy rozmaringágacskát. Betoltam a sütőbe 180 fokra 40 percre (légkeveréssel). 


Egy idő után fóliával letakartam, mert a sajt nagyon pirult, de így se tudtam megvédeni, jól megbarnult és megkeményedett. Esetleg a sajtot később is rá lehetne szórni a kajára. (De így is finom volt, nem olyan zavaró, mint a mozzarella viselkedése!)


Amíg sült, persze elmosogattam, és megcsináltam a joghurtos öntetet. Ebbe kaprot szerettem volna tenni, de nem találtam meg a mélyhűtőben, úgyhogy petrezselyem került bele. Egy 150 grammos natúr görög joghurtba kevertem tehát jó sok aprított petrezselymet, egy kb. 10 cm-es uborkát lereszelve és nagyon kinyomkodva, sót, borsot és fokhagymagranulátumot (lehetne fokhagyma is, ha bírnám). 


Ezzel locsoltam meg a kajámat. A kaprot ugyan nem találtam meg a mélyhűtőben, de találtam egy doboz párolt lilakáposztát, azt is feláldoztam a dorbézoláshoz:


A Cicavízióban pedig Penny szerelmeskedik a minikivi-rúdjával. Kétszer is mutatom, mert Pennyből egy nem elég. Első videón Mazsi szemével, vidáman:


A második videót pedig Toma csinálta egy kicsit horrorisztikusabb atmoszférával (én kértem így!), hogy féljetek. Ezt ne éjszaka nézzétek:


Annyira édes! Ezek a cicák jól ki vannak találva :-)

Itt meg elkezdődött a melegedés, pedig múlt héten már 22 fokra lehűlt a lakás végre, és volt olyan is, hogy este, amikor olvastam, be kellett csukni az erkélyajtót, mert fáztam, de most azt ígérik, hogy a héten 40 fok lesz péntekig. Holnap (kedden) indulok bringatúrára holnapra 32 fokot ígérnek, szerdára 34-et. Nyaf. 

Nincsenek megjegyzések: