Ez a világ legegyszerűbb kenyere, csak össze kell keverni a hozzávalókat és betenni 6-12 órára a hűtőbe. Onnan kivéve csak tekerni kell, újra keleszteni és megsütni. Ennyi az egész. De természetesen nekem soha nem szokott sikerülni. Most jó lett, le is írom.
A gyökérkenyér-mánia mindig akkor lobban fel nálam, amikor kilátogatok Tahiba a barátaimhoz, és Anna sorra süti ezeket az isteni kenyereket. Pünkösd hétvégén is kimentünk egy villámlátogatásra Rékával úgy, hogy szombaton délelőtt mentünk és vasárnap délben már jöttünk is vissza. Ott mindig tanulok valamit Annától, mert annyira jól főz, és mindig meglep minket valamivel. Például a vöröslencse-levesét és a sült oldalasát már többször is megcsináltam (a levesről még nincs poszt). Most azzal nyűgözött le minket, hogy kimentünk az erdőbe szalonnát sütni, és ez megint egy életre szóló élmény volt.
Felkirándultunk a Hétvályús forráshoz, hátizsákokban vittük a hozzávalókat. Ez a túra egyébként a háztól indulva nincs 15 percnél több, szóval nem kell valami nagy teljesítményt elképzelni, de azért van benne teljesítmény azután a néhány welcome drink után, amivel indítani szoktunk. Szóval felcipeltünk mindent, és olyan nagy szerencsénk volt, hogy az előző éjszakai óriási zuhé után is pont a tűzrakóhely mellett volt egy nagy letört faág, aminek a vékonyka ágai csontszárazak voltak, azzal tudtunk tüzet gyújtani. Tördeltük az ágakat, gyűjtöttük a gallyakat, és egyszer csak lett egy szép nagy tüzünk. Anna közben a patakban hűtötte a bort és a vizet. Amikor a tűz leégett, jó sok parazsunk lett, és nyársakra fűztünk egy-egy darabka zsírszalonnát, két-két karika kolbászt és egy fej hagymát, és ezt kezdtük sütögetni. Megpróbáltuk kövekkel megtámasztani a nyársakat, hogy még csak forgatni se kelljen, de az nem működött sajnos. Csöpögtettük a zsírt a kenyerekre, közben lenyűgöztünk pár száz embert, akik pont mellettünk futottak el a turistaúton, mert volt valami futóverseny a Vörös-kőre. Szegények, mire hozzánk felértek, már alig éltek, és akkor még előttük volt a legmeredekebb 1-2 kilométer, közben elég nagy kínzás lehetett nekik érezni az illatokat és nézni, ahogy a párás poharakból isszuk a hűtött fröcsit és sört. Sokaknak volt még ereje viccelődni is, de néhánynak nagyon nem.
Amikor megsült minden, akkor ott helyben elfogyasztottuk, és szerintem soha nem ettem még ilyen finomat, most is összefut a nyál a számban az emléktől. Van egy régebbi szabadtéri sütögetős óriási élményem Olgival is, amikor a Római parton egy éjszaka pisztrángot sütöttünk a Duna-parton. Ezek olyan jó dolgok, érdemes kipróbálni.
Na de vissza a kenyérhez. Minden ugyanaz, mint amit leírtam már a Laposkenyérnél, mert azt ennek a tésztájából vágtam le, de azért itt is leírom, hogy ne kelljen kattintgatni.
Hozzávalók:
- 50 dkg BL 55 búza finomliszt
- 2 teáskanál (10 g) só
- 12 g friss élesztő vagy 3 g szárított
- 4 dl hideg víz
- 2 ek olaj
Nagyon finom lett. A recept innen van, és a bejegyzésben még videó is látható az egész folyamatról.
A mai cuki egy csodás Win-win Zone fotó Amyről és egy másik napközistársról, aki lemásolta Amy ruciját, azt, amelyiket a kabát alatt hord. Azért ezt választottam, mert valahogy ilyen hideg lett ma itthon:
Amúgy az idei májussal nagyon elégedett vagyok. Még áprilisban azt hittem, amikor azok a nagyon forró napok voltak, például Húsvétkor, hogy ezt a nyarat már tényleg nem fogom túlélni, annyira meleg lesz. De aztán jött a május, és szinte mindennap esett, szakadt, ömlött az eső, jó néhányszor el is áztam bringával is és gyalog is, de nem bántam, mert legalább éjszakára jól lehűlt a levegő. Kíváncsi vagyok az idei nyárra. Vagyis nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése