Sült padlizsánnal töltött paccheri

Még mindig a múlt heti piacozásomkor feltankolt készletemet használom! Ezen a héten nem fogok kijutni, az már biztos, de sebaj, két szuper ötlethez való nyersanyag várakozik még a hűtőben. Kicsit aggódom, hogy tönkre ne menjenek ezek; ez a padlizsános kaja is azért készült el ma, mert a padlizsánt és a paradicsomokat hamarosan nyugdíjaznom kellett volna.

Ezért amikor ma hazaértem a munkából, megpucoltam a padlizsánt és felkarikáztam. A paradicsomokat (kb. 3 db-ot) szintén megmostam, felkarikáztam és szépen elhelyeztem egy sütőpapírral borított sütőlemezen. Kicsi olivaolajjal megcsorgattam és a vadiúj sóörlőmmel (mindjárt mutatom!), és a régi borsörlőmmel tekertem rá sót és borsot. Nagyon szeretem a sült padlizsánt és a sült paradicsomot, szerintem sülés közben már az illatuk is különleges. Félidőben megfordítottam a padlizsánkarikákat és alig bírtam megállni, hogy fel ne faljam az egészet rögtön az elején.

Itt mutatom a vadiúj sószórómat, amit Mazsitól, Vikitől és Ercsitől kaptam szülinapomra. Egy ideje szerettem volna már én is egy ilyet, de azt nem is sejtettem, hogy ennyire imádni fogom! Olyan jó vele sózni, főleg ilyen ételeket, amit érzéssel kell, szépen, egyenletesen, szinte rálehelni a kajára a sót. :-) Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy szerezzen, vagy szereztessen be a családjával. Én mindenesetre nagyon köszönöm!

Amikor megsültek a padlizsánkarikák és a paradicsomkarikák, az aprítógépembe dobáltam őket (már amelyiket nem ettem meg), 3 gerezd fokhagymát is daraboltam hozzá, löttyintettem bele egy kis olivaolajat és összeturmixoltam. Ezt a néhol kicsit darabos pépet töltögettem a tésztacsövecskékbe, majd a besamellel kikent sütőtálamba tettem szépen egymás mellé.

A besamel szokás szerint 3 dkg vajból, egy evőkanál lisztből és úgy 4-5 deci tejből készült. A vajat egy lábosban felolvasztottam, beleszórtam a lisztet, jól elkevertem, majd a tejjel apránként felöntöttem úgy, hogy a kézi habverőmmel folyamatosan kavargatva mindig vártam, hogy besűrűsödjön. Amikor minden tejet felvett (és úgy éreztem, hogy többet már köszöni szépen, de nem bír), sóztam, borsoztam, megszórtam őrölt szerecsendióval és félretettem.

Tehát a besamellel kikent sütőtálba sorakoztattam a töltött paccheriket, ráöntöttem a maradék besamelt úgy, hogy a tésztákat mindenhol befedje. A tetejére sajtot reszeltem és 180 fokos sütőben először fóliával lazán letakarva, majd anélkül jól összesütöttem, amíg a tészta megpuhult.

Nagyon finom lett, bár legközelebb kevesebb fokhagymával fogom csinálni, mert annak az íze mindent elnyom, ráadásul nem tudom bevinni a munkahelyre ebédre, mert annyira illatozik. Ettől eltekintve szerintem jó ötlet volt ez a vegetáriánus verzió.

Tarte tatin, 1.

Már megint almatorta. A nagy klasszikus. Ez most kivételesen más forrásból, az Életünk a Tatin utcában című könyvből. Azt hiszem, talán ez volt az első gasztroregény, amit olvastam, és nagyon tetszett, érdekelt a történet is, és nagyon ígéretesek voltak a receptek is (és nem csak ígéretesek, hanem eddig minden tökéletes volt, amit főztem belőle). Szóval irtó hepi voltam, hogy micsoda jó kis műfaj, mármint a gasztroregény, de korai volt, mert a következő néhány, amihez volt még szerencsém, hervasztóan unalmas volt. Így aztán nem is olvasok már ilyesmit.
Ezt az almatortát már megsütöttem belőle, pont kétszer. Az első alkalommal nagyon finom volt, abbahagyhatatlanul etette magát. A második alkalommal az éppen ehető kategóriába jutott. És akkor még nem írtam blogot, szóval fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam másként, legjobb tudomásom szerint semmit. Szóval ez volt a harmadik kísérletem.
Ez sem lett tökéletes, mert a receptben javasoltnál kisebb serpenyőt használtam (mert csak az volt), és emiatt édesebb és karamellesebb lett a kívánatosnál. Viszont - legalábbis nálam - még így is lesöpörte a többi versenyzőt, abszolút első helyen áll. És az is mellette szól, hogy talán a leggyorsabb az összes között, legalábbis az élőmunka-befektetést tekintve. És egy kis almán kívül alig kell hozzá valami, szóval bármikor előállítható az otthoni készletekből.
Jöjjön akkor a recept:
Hozzávalók a tésztához:
- 20 dkg liszt
- egy nagy csipet tengeri só
- 10 dkg felkockázott vaj
- 5-6 evőkanál hideg víz

Robotgépbe beleszórjuk a száraz hozzávalókat, morzsásítjuk, munkalapra borítjuk, és a vízzel gyorsan összegyúrjuk. Enyhén lisztezett felületen 27 cm-es átmérőjű körlappá nyújtjuk, és egy sütőlemezen vagy egy tálcán, letakarva, betesszük a hűtőbe legalább egy órára. Ezalatt elkészíthetjük a karamellizált almákat.

Hozzávalók a karamellizált almához:
- 30 dkg cukor
- 1/2 vaníliarúd (egy zacskó Bourbon vaníliás cukrot használtam helyette)
- 15 dkg vékony szeletekre vágott hideg vaj
- 2,5 kg félbevágott, meghámozott és kicsutkázott savanykás alma (kicsi jonatán almákat használtam, szerintem savanykásabbal még jobb lett volna)

A cukor egy részét kávédarálóban megőröljük a vaníliarúddal, vagy egyszerűen csak hozzákeverjük a vaníliás cukrot. Keresünk egy nagy, 26 cm áűtmérőjű vastagtalpú serpenyőt, olyat, amit majd a sütőbe is berakhatunk. Egyenletesen terítsük szét az alján a cukrot. Tegyük rá a vajdarabokat a cukorrétegre. És most jó szorosan rakjuk ki a fél almákkal (állítani kell az almákat, nem fektetni:)), körkörösen, vagy máshogy, szóval hogy legyen egy kis formája is, mert ez lesz majd a torta teteje, látszódni fog. Az a cél, hogy minél több almát tuszkoljunk bele, sütés közben kicsit úgyis összeesnek. Nem lehetetlen a feladat, az én kis 20 cm-es serpenyőmbe is sikerült beletömni egy és háromnegyed kilónyi almát.
A serpenyőt mérsékelt lángra tesszük, és fedő nélkül egy órán át pároljuk. Közben néha figyeljünk, nem akar-e megégni, és vegyük kisebbra, ha kell. A cukor szépen karamellizálódik, és összeolvad a vajjal és az almákból kisülő lével, isteni illat lesz tőle a konyhában:) Néha locsolgassuk meg az almák tetejét ezzel a lével. Kb. egy óra alatt szép aranybarnák lesznek az almák.
Előmelegítjük a sütőt 220 fokra. Vegyük le a serpenyőnket a tűzhelyről, vegyük ki a tésztát a hűtőből. Ügyeskedjük rá a fortyogó karamellás almák tetejére a körlapot, a tésztaszéleket dugdossuk körben az almák alá, közben kicsit tuszkoljuk a serpenyő közepe felé az almákat, hogy jó szorosak maradjanak, annak dacára, hogy kicsit összesültek. Nem könnyű feladat, de az apró külalaki hiányosságok nem fogják elrontani a torta ízét.
Tegyük a serpenyőt sütőlemezre, és süssük olyan 25-30 percig, amíg szépen meg nem pirul a tészta teteje. Közben majd valószínűleg kibugyog belőle az almalé és a karamell, de nem baj.
Ha megsült, kivesszük a sütőből, és most jön a legnehezebb feladat, ezt a tűzforró, szörtyögő karamelles cuccot rögtön át kell fordítani egy nagy tálra vagy tányérra (minél határozottabban csináljuk, annál kisebb az esélye annak, hogy karamellel borítjuk be a fél konyhát). Nekem mindig nagyon szépen ki szokott fordulni, azt írja a könyv, hogy ha egy-két almadarab ragaszkodan a serpenyőhöz, akkor azokat ilyenkor még szépen vissza tudjuk operálni a helyére.
Várjuk meg, amíg kihűl.
Esős vagy nem esős őszi délutánokra javaslom, valami finom teával:)

Pizza 3.

Ha jól számolom, sorrendben a 3. pizzareceptet írom most le, ugyanis már Andi és Csincsilla is feltöltött egyet-egyet. Sőt, szerepelt már török pizza is itt a blogon, tehát akár lehetne a negyedik is. A variációk végtelenek, akárcsak a tiramisu esetén... hiába, ezek az olaszok tudnak valamit! :)

Lehet vitázni rajta, hogy a vékony vagy a vastag tésztás a finom. Én pártatlan vagyok, mindkettőt szeretem, bár a pizza egyébként nem tartozik a kedvenc ételeim közé. Ha már kelt tészta, hamarabb szavazok egy jó kis töki pomposra.

Most két okból szántam rá magam, hogy megsüssem:
1. mert már időtlen idők óta szemeztem a hűtőben található 2 tubus pizzakrémmel, amit nem is tudom miért vettem meg anno,
2. mert én is szobafogságra voltam ítélve, mint Andi múlt héten, szintén megfázás miatt (nem merek azzal poénkodni, mint Andi, nehogy én is megkapjam a magamét egy "névtelen" kommentelőtől), viszont nehezen bírom a semmittevést, úgyhogy a konyhába menekültem...


Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- 1,5 dl tej
- 3 dkg élesztő
- 1 csapott evőkanál cukor
- 1 csapott teáskanál só
- 2 evőkanál olaj
- oregáno, bazsalikom
- langyos víz

A langyos tejből, cukorból, élesztőből kovászt készítettem, ezt beleöntöttem a sóval, oregánóval, bazsalikommal elkevert lisztbe. Robotgéppel megdagasztottam, közben annyi langyos vizet öntöttem hozzá apránként, hogy könnyen kezelhető legyen és egy nem túl lágy tésztát kapjak. Amikor már elvált az edény falától, 2 evőkanál olajat is belekevertem, majd mehetett jó meleg helyre kelni.

Amikor a duplájára kelt, lisztezett deszkán átgyúrtam és akkorára nyújtottam, mint a sütőtepsim, amit előzőleg sütőpapírral betakartam. Erre átemeltem a tésztát. Megszurkáltam villával és kb. 50 percig pihentettem még.

Közben előszedtem amit a hűtőben találtam: kolbászmaradékot, vépi házi sonkát, előre csomagolt tarját, paradicsomot. Ezeket felaprítottam, a paradicsomot felkarikáztam, egy fej lilahagymát vékonyra szeleteltem és lereszeltem egy jó nagy adag sajtot.

A pizzatésztát megkentem pizzakrémmel, majd a sajt kivételével beborítottam a feltétekkel.

Előmelegített sütőben, 200 fokon sütöttem kb. 20 percig, ezután megszórtam a reszelt sajttal és még majdnem negyed órára visszatoltam.

Egy nagyon jó illatú, puha tésztájú pizza lett a végeredmény, ami az utolsó morzsáig elfogyott! Andi-féle házi ketchuppal locsoltuk meg... ami sajnos szintén elfogyott. :(

Karfiolleves

Ez egy rövid bejegyzés lesz. Az apropóját az adta, hogy anyutól kaptam hétvégén egy negyed fej karfiolt. Egy éve pedig Babu szemrehányást tett, hogy hiába kereste a karfiolleves receptjét a blogban, nem találta. Nehezményezte, hogy miért nem teszünk fel ilyen egyszerű kajákat is? Ez az észrevétel azóta is fájón él bennem, és igenis, akarok róla beszélni... de majd máshol, máskor. Most jöjjön a recept.

Igaz, már 20 éve nem csináltam, de szép gyerekes betűkkel be van írva a szakácskönyvembe, ahogyan anyu annak idején lediktálta. Így készült: egy negyed fej karfiolt rózsáira szedtem, megmostam, sós-borsos vízben megfőztem. Egy kis olajból és egy evőkanál lisztből, egy csokor petrezselyemből rántást készítettem, megszórtam piros paprikával és beleöntöttem a levesbe (rántásból mindig gyenge voltam). Ezután egy pohár tejfölt kikevertem egy merőkanálnyi forró levessel és ezt is a leveshez adtam. Legvégén 1 tojásból készült nokedlit szaggattam bele.

Amúgy a rántástól megint elment a kedvem, mert a vízzel felhigított rántás felhigítja a levest is, amitől az azonnal elveszíti a már jól beállított fűszeres ízét. Ezt nem tudom megbocsátani neki. Legközelebb habarok. Uff!

Aludttejes kifli

Mostanában tele vagyunk romlott tejjel. Ha tehetjük, akkor a bocimobilból szoktunk igazi tehéntejet venni (tejivó családtagjaim szerint sokkal finomabb, mint a bolti dobozos testvérei), rögtön felforraljuk, gyorsan lehűtjük, és már megy is a hűtőbe. Mégis, mostanában három-négy nap után már megsavanyodik, pedig nyáron, a legnagyobb kánikulában egy hétig is simán elállt. Szerintetek mért???
De azért annyira nem sírok, mert ha savanyúságot észlelünk, akkor egyszerűen átöntöm a tejet egy (több) szélesebb szájú üvegbe, és elöl hagyom egy fél napig a konyhapulton, hogy ha már elkezdte, akkor fejezze is be, és finom aludttej lesz belőle. Szóval még a joghurtgyártásnál is jóval egyszerűbb az aludttejgyártás. Aztán megint mehet vissza a hűtőbe. Finom csak úgy magában kanalazva is, de ekkora mennyiség már nem fogy el, valamibe el kellett hát használni. Egyik feléből epres panna cottát csináltam, az is nagyon finom lett, persze mért is lett volna rossz. A másik feléből meg lett ez a kifi. Eddig is előfordult, hogy tettem némi aludttejet a kelt tésztákhoz, de ebbe már nagyon sokat tettem:) Tulajdonképpen a császárzsömle tésztája, csak már annyira átalakítottam, hogy szegény édesanyja sem ismerne rá.

Hozzávalók:
- 700 gramm kenyérliszt
- 125 gramm öregtészta (receptje szintén a császárzsömlénél)
- 425 ml aludttej
- 2 evőkanál méz
- 1 kávéskanál só
- egy negyed kocka friss élesztő (5/4 dkg)

Mindent beleborítottam a kenyérsütőgép üstjébe, és a géppel kidagasztattam a tésztát. Az aludttejet nem mertem meglangyosítani, szóval olyan hidegen tettem bele, ahogy kivettem a hűtőből. Érdemes néha ránézni, és vagy egy kis lisztet, vagy egy kis langyos vizet adni hozzá, ha szükséges.
Nagyon szép, fényes tészta lesz belőle. Hagytam a duplájára kelni. Lisztezett deszkára borítottam, jól átgyúrtam, két cipóra osztottam. Az egyik cipót kinyújtottam olyan 30-35 cm átmérőjű körré, nyolc körcikké vágtam, és kiflikké tekertem. A másik cipóból lett négy virslis tekercs meg négy zsömle. Ez utóbbiak már nem érték meg a másnapot, szóval csak a kiflit tudtam lefényképezni. Letakarva hagytam kelni egy jódarabig, megint kb. a duplájára kell keleszteni. Sütés előtt lekentem a tetejüket langyos sós vízzel. 220 fokra előmelegített sütőben sütöttem, 5 perc múlva levettem 200 fokra a hőmérsékletet. Vigyázni kell, nagyon gyorsan megsül!
Ez még a császárzsömlénél is finomabb tészta, pillekönnyű, de mégsem az a rémes bolti lufi, vékony, ropogós héj, és kifejezetten érezni az aludttej ízét is, tényleg remek.

Kisnána, 2009. szeptember 25-27

Nagyon kemény hetek voltak mögöttünk, számoltuk a perceket, hogy indulhassunk immár hagyományossá vált őszi hosszú hétvégénkre Kisnánára. Az elmúlt időszakban rengeteget aggódtunk egymásért, többször összegyűltünk egy kávézóban, hogy kibeszéljük magunkból kétségeinket, félelmeinket, szomorúságunkat, kiszolgáltatottságunkat, esetleg felháborodásunkat. Reméltük, hogy Kisnánára már nyugodtabb lélekkel tudunk elmenni és nem azzal a tudattal, hogy közülünk bárkinek is biztosan nincs, vagy bizonytalan a munkahelye. Szerencsére ünnepelhettünk, és ünnepeltünk is tiszta szívből! (A kép remekül ábrázolja a pillanatnyi helyzetünket, lelki állapotunkat: ahogy a sötét felhők mögül kisüt a nap, fényével és melegével eloszlatva az ijesztő fellegeket. Miközben örülünk a melegítő napfénynek, tudjuk, bármikor újra összegyűlhetnek a viharfelhők.)

Közeledve Kisnána felé, mindig megállunk ezen a helyen, hogy elszívjunk egy cigit közösen, s hogy kiélvezzük a táj szépségét, egyeztessük boldogságos érzéseinket, amiért hamarosan ott leszünk! Ez alkalommal különösen vártuk már, hogy kiszakadjunk a nehéz hétköznapokból, s ezen a helyen már nem lehetett bírni velünk.

(Ne haragudj tesó, de nem bírtam kihagyni ezt a képet!) Nemcsak tesó, hanem mindannyian ilyen állapotban voltunk. Erről álmodoztunk: az első korty pálinkáról Kisnánán, második otthonunkban. A pálinkázás után Micike finom fasírtjával folytattuk a dőzsölést. Ennek a fasírtnak az a különlegessége, hogy nem olajban sül, hanem sütőben, tepsiben. Nagyon finom volt!

Szerencsések voltunk az időjárással, nappal kánikula volt, sőt első éjszaka sortban és pólóban táncoltunk, talán ekkor fáztam meg én is (de lehet, hogy h1n1!!!:-)). Később, kicsit jobban felöltözve, jóval éjfél után - borospoharunkba erősen belekapaszkodva, hogy legyűrjük a félelmünket - kimentünk az sűrű sötét erdőbe, hátha találkozzunk a szarvasokkal, akik - úgy hallottuk - az utca végében bőgtek. Különleges élményben volt ugyanis részünk, ebben az időszakban szarvasbőgés volt a Mátrában, ilyet még egyikünk se hallott élőben. Fantasztikus, egyben félelmetes volt!

Első nap szokás szerint gulyást főztünk. Nagyon jól sikerült, és most emlékeztetőül feljegyzem, hogy miket vásároltunk hozzá: volt összesen 6 kiló marhalábszár, amiből talán kettőt használtunk fel a gulyáshoz, aztán a zöldségek: fél kiló hagyma, egy fej fokhagyma, 4 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, egy kicsi fej zeller, 1 paradicsom apróra vágva, 1 paprika egyben, só, bors, Magduska-féle házi paprikakrém. Ha jól emlékszem...

Éjszaka Tomi nagyon érdekes tudományos előadást rögtönzött a csillagképekről, amit rendkívül élveztünk és sokat tanultunk tőle, köszönjük szépen. Az én röhögőgörcsöm nyilvánvalóan az üveg bornak és az előző hetek idegfeszültségének volt köszönhető, de hidd el, Tomi, nem felejtem el a tanultakat!

Éjszaka a tűz mellett énekkart alapítottunk, igazán profi szintre fejlesztettük a következő szám kánonban (egyesek szerint szólamban) éneklését:

"Ég a város, ég a ház is, nem is egy ház, hanem száz is, tűz-tűz!, tűz-tűz! Jaj de messze a kanális." Amikor már tök jól ment, meglátogattuk az addigra békésen alvó Segebagát, aki épp az előző pár órát próbálta kipihenni. Szerintem nincs ember, aki ilyen jól fogadott volna egy elmebeteg énekkart: első próbálkozásunkkor ugyan még halottnak tettette magát, de másodszorra, amikor a szemébe világítottunk az elemlámpával, hogy meggyőződjünk róla, él-e, már mosolyogva vezényelt a kórusnak. Nincs még egy ilyen vagány csaj! A második éjszaka másoknak adtuk elő ezt a szép számot (nem volt olyan nagy sikerünk!), s én megfogadtam, soha nem fogok korábban lefeküdni, mint a többiek!

Reggel Tomi fantasztikus szalonnás tojásrántottát sütött nekünk. Kellett is az energia, mert óriási kirándulásra készültünk. Csak emlékeztetőül: a tojásrántotta fejenként két tojásból (meg volt akinek háromból), szalonnábból és talán hagymából állt.

A kirándulás legnagyobb része úgy telt, hogy tűző napon kerestük a sűrű sötét (ja, most éppen nem sötét) erdőbe a bevezető utat, de nem találtuk. Mindenhol kerítések zárták el utunkat.

Találtunk viszont ilyen földbe ásott izét, amiről azt gondoltuk, hogy a szarvasoknak kitett só.

Aztán "Idősebbek hamarabb abbahagyhatják!" felkiáltással hárman hazamentünk, a többiek még próbálkoztak. Amíg bandukoltunk hazafelé, hallottuk, hogy egyre erősebb és egyre gyakoribb a szarvasok bőgése, kicsit aggódtunk is a többiekért, de azért csak iszkoltunk hazafelé. Aztán később megtudtuk, a többieket is eltérítette eredeti úticéljától az egyre közelebbről és egyre gyakrabban felhangzó szarvasbőgés.

Otthon csendespihenőt tartottunk. Legalábbis azok, akik képesek voltak benne maradni a függőágyban. Ez nem mindig egyszerű feladat!

Tomi a kirándulás után gyrost készített, amihez felhasználtunk 10 db pitát (8 elég lett volna), 1 csirkemellet (kevés volt) és egy kis marhahúst bepácolva, 1 nagy pohár tejfölt pár gerezd fokhagymával elkeverve, paradicsomot, uborkát, paprikát, lila hagymát. Kevéske káposzta kellett volna még Tomi szerint, de mindenki más szerint tökéletes volt így is.

Este marhapörköltet főztünk a maradék 4 kiló gyönyörűséges marhalábszárból. Ilyen szép húst sikerült szerezni kedvenc hentesünktől.

A pörkölthöz tehát kellett fél kiló hagyma (vagy 1 kiló? és két kiló hagymát vittünk le? segítsetek!), a felkockázott hús, só, bors, piros paprika, és Magduska-féle házi paprikakrém, 3 paradicsom, 1 paprika. Nagyon jól sikerült ez is!

Másnap már nem bírt mindenki reggelizni, ezért kiderült, fölöslegesen vittünk le: 2 kiló kenyeret (összesen 5 volt), sajtokat, kolbászt, szalonnákat (a májkrém elfogyott már korábban a fasírt mellé) fél kiló paradicsomot, 3 paprikát, vajat.

Bográcsban ugyan, de a gáztűzhelyre odatettük gyorsan a húslevest, amihez kellett 1 ökörfarok, 5 szál sárgarépa, 3 szál fehérrépa, zellerlevél (mert a gumó a gulyásba kellett), 2 szem krumpli, 1 fej hagyma, pár gerezd fokhagyma, húsleveskocka, szemes bors, só. 25-30 deka cérnametélt kell 6 fő részére.

Illetve nem is 6 főnek, mert Tomi azalatt sütött nekünk palacsintát, amíg mi a húslevessel küzdöttünk. Ehhez kellett tojás, tej, liszt, sajnos nem tudom, hogy mennyi, de összesen 17 darab lett, ez biztos! Megkentük házi baracklekvárral vagy eperlekvárral, én pedig minden nélkül szeretem a legjobban. Nagyon jó volt a leves után ez a finom édesség!

Sajnos videókat nem tehetek fel, mert személyiségi jogokat sértenék, de remek fellépőművészeink voltak, többek között egy horkolóművész (azt elárulhatom, hogy ez voltam én! Akár a mopsszal is felvehetném a versenyt!), egy viccmesélő/humorista, egy hastáncos és egy szexi rokker. És én még nem láttam az összes videót, mert nem fért rá a memóriakártyámra!

Utóirat: Hédi ajánlott egy fantasztikus számot, amit következő Kisnánánkon együtt szeretnék meghallgatni VELETEK! :-) Köszi Hédi!

Baconszalonnába tekert zöldbab

Kedves háziorvosom, Marcsi, szigorú pihenést írt nekem elő erre a hétre, hogy minél gyorsabban kigyógyuljak az immár másodszor elkapott h1n1-emből, ezért csak titokban, drága kisfiam kíséretében osontam ki a piacra, ahová már annyira régen nem jutottam el. És megint elkápráztatott az árukínálat: gyönyörű zöldségek, gyümölcsök és egyéb különlegességek fogadtak; annyi idő alatt, amennyit fiam el bír viselni a piacból (és anyukájából) - valamint a szerencsétlen kofából, amelyik vele kívánta megbeszélni a jól bevált receptjét - befogadni nem lehetett a varázslatos színeket és illatokat. Egy jó pár napra való ihletet merítettem mégis az árukavalkádból, többek között amikor megpillantottam ezt a gyönyörő zöld zöldbabot, amit unokatesóm, Éva már annyit dicsért. Ez a recept is tőle származik, már évek óta szeretném kipróbálni. Úgy tudom, kicsi unokahúgomnak, Annának is nagy kedvence ez.

A zöldbabot megmostam, megpucoltam és forrásban lévő vízben egy percig főztem. Leszűrtem, lecsöpögtettem, megszárítottam.

Másnap került sor a prömierre: 5 darabonként összefogtam a zöldbabszálakat és egy-egy szelet baconszalonnát tekertem a derekukra. 200 fokos sütőben a szalonna pirulásáig sütöttem.

Majd a felét egy ültő, azaz hogy álló helyemben felfaltam és azon gondolkodtam, milyen jól esne rá egy pohár bor. Nem is fogtam vissza magam többé, de azért titkon remélem, Anna nem emiatt szereti annyira! Most már viszont nekem is nagy kevencem lesz ez a puha, édeskés bab és ropogós-sós sült szalonna egyvelege. Nagyon finom!

És ha már szóba került ma Éva is és a szülinapunk is, itt van egy réges régi kép pici korunkból, amin rajta vagyunk mind a hárman, sőt két komondorkölyök és nagypapa akkori szépséges felesége, az imádott Zsuzsi néni is. Ó, azok a régi szép idők! :-)

Palóc leves

Hát jó, elismerem, nem néz ki jól ez a leves. És hát nekem nem is jött be annyira, mint ahogyan képzeltem, pedig a recept Domitól származik (akinek a receptjeivel tutira lehet menni). Amikor egyszer Bori elkészítette - persze ő is Domi receptje alapján - akkor nagyon ízlett, de ez most nem igazán.

Kutakodtam az interneten különböző elkészítési módok után, és megállapítottam, hogy ez is úgy készül, hogy ahány ház, annyi szokás. Az egyetlen közös pont a receptekben az volt, hogy zöldbab van benne. Minden más összetevő elég bizonytalan pozícióban van: még olyan is volt, aki a krumplit kihagyta belőle (és nem zöldbablevesről írt ám ő sem!), a hús elhagyásán pedig már meg sem lepődtem. Mindenesetre én most leírok egy verziót, mégpedig Domiét:

Hozzávalók, ahogy most én csináltam:

- kb. 25 dkg zöld zöldbab

- 2 közepes krumpli

- kb. 25 dkg apró kockákra vágott pulykamell

- 2 babérlevél
- 1 közepes fej hagyma apróra vágva
- húsleveskocka (bocsi)
- só, bors

A habaráshoz:

- 2 dl tejföl
- 1 evőkanál mustár
- 1 evőkanál liszt

Kicsi olajon megdinszteltem a hagymát, ezen fehéredésig sütöttem a pulykamellkockákat. Felöntöttem vízzel, beledobtam egy húsleveskockát, sóztam, borsoztam, 2 babérlevéllel ízesítettem. Hozzáadtam ezután az apróra vágott zöldbabot és a kicsi kockákra vágott krumplit. Ezeket együtt megfőztem, s amikor minden megpuhult, mustáros, lisztes tejföllel behabartam.

Nem volt rossz, de egy kicsit ütősebb levesnek képzeltem, vagy az emlékeim szerint volt az. Lehet, hogy nem tudtam felkelteni az érdeklődéseteket iránta, de érdemes kipróbálni, már csak a változatosság kedvéért is.

Marquise - paradicsommal töltött krumplikosárkák

Pár napja ígértem, hogy bemutatom, mit tanultam Mazsitól. Ennek a köretnek az elegáns neve marquise (azt hiszem), de majd a tanárom kijavít, ha hazaér a bulizásból. Addig is ámuljatok, milyen művelt vagyok!

Tehát ehhez a különleges nevű körethez először krumplipürét készítettünk 3 közepes szem krumpliból és és 3 deka vajból a szokásos módon. Ezután egy "csillagcsücsöri kis kinyomóval" kosárkákat próbáltunk formázni a sütőpapírral borított sütőlemezre. A próbálkozás megtekinthető az alábbi videón:

Amíg én a krumplipürével bajlódtam, Mazsi a paradicsom konkasszét (menő, mi?) állította elő: 3-4 közepes paradicsomot cikkekre vágott, a héját éles késsel eltávolította, ugyanígy a magos-leves belső részt, majd a tiszta paradicsomhúst apró darabokra vágta. Amikor minden paradicsommal végzett, pici vajon az egészet megfuttatta, azaz épp csak összemelegítette a szószt. (Ekkor vált konkasszévá a melegített paradicsom.) Sózta, borsozta, elfelezte (újabb két tányér mosogatnivaló), az egyiket hagyta így á-lá-natúhr, a másikba még oregánót szórt. Ezt a kétféle paradicsomszószt osztotta el igazságosan a krumplikosárkákban. (Az eredeti recept itt látható.)

Amikor minden kosárka elkészült, betoltuk a sütőlemezt a 200 fokos sütőbe és a krumpli pirulásáig sütöttük. Mint az jól látható a képen, nekünk sajnos kilapult az összes kosárka, de így is nagyon finom volt (főleg a maradék másnap, hidegen!). A profi szakácsok persze azt mondanák, azért folytak szét a krumplikosárkáink, mert könyök- és vállízület-kímélő gépi habverővel csináltuk a krumplipürét. Mert az persze egyáltalán NEM mindegy! :-)

Almás táska

Aznap, amikor Csincsilla felrakta a tarte fine receptjét, elhatároztam, hogy hétvégén én is megsütöm, mondván, hogy már hónapok óta gondolkodom, mit is csinálhatnék azzal az egy doboznyi leveles tésztával, ami a mélyhűtőben várt sorára.

Az ötletem akkor fulladt kudarcba, amikor kibontottam a dobozt és megláttam, hogy a fél kilónyi tészta nekem nem egy tömbben van, nem is szépen kinyújtva, hanem hat egyforma, lapos téglalapra vágva.

Így hát a tarte fine-ból almás táska lett.

Hozzávalók:
- fél kg leveles tészta
- 1 kg alma
- cukor
- 1 csomag vaniliáscukor
- fahéj
- tojás

Az almát megpucoljuk, lereszeljük, megszórjuk cukorral - ízlés szerint, attól függ, mennyire édes az alma - és állni hagyjuk. Közben a leveles tésztát kinyújtjuk és elosztjuk 8 felé. Mivel nekem 6 lapom volt, nem vágtam kisebb darabokra, viszont picit még nyújtottam mindegyiken. A lapok egyik felét párhuzamos csíkokkal bevagdossuk.

Az almát kicsavarjuk és egy lábasban pár percig pároljuk. A levében elkeverünk egy csomag vanilia ízű pudingport. Nekem nem volt itthon 1 kilónyi almám, féltem is, hogy kevés lesz, de végül még maradt is a töltelékből. A lényeg, hogy mivel kevesebb volt az alma, így a leve is túl kevés lett egy zacskónyi pudingporhoz. Rögtönöztem és egy kis tejjel egészítettem ki.
A keveréket hozzáöntöttem az almához, megszórtam fahéjjal, vaniliás cukorral és addig főztem, amíg besűrűsödött.

Kicsit kihűtöttem, majd a hat tésztalapra egy-egy nagy halmot kanalaztam. A tészták oldalait megkentem tojással, majd összehajtottam úgy, hogy a rácsos tető legyen felül és a széleit jól összenyomkodtam.

Átemeltem sütőpapírral bélelt sütőlapra (egyre ráfért mind a 6), a tetejüket szintén megkentem tojással és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 10-12 perc alatt ropogósra sütöttem.

Lehet, hogy legközelebb kisebb darabokra vágom, mert így akkorák lettek, mint a pékségekben kapható almás/meggyes/túrós táskák, piciben biztos még szebbek lennének.

Nagyon finom és egyszerű süti, eteti magát. A leveles tésztákkal csak az a bajom, hogy nagyon gyorsan elfogynak nálunk. :) Ha másnak is szeretnék adni belőle vagy egyszerűen csak vendégek jönnek, biztos nem fél kilóval állnék neki a sütésnek.

Itt pedig az látható, hogy Vilma és Frakk hogyan készül a hideg, sötét őszi és téli estékre:

Boldog születésnapot!

Talán Csincsilla és a kedves olvasók is megbocsátják nekem, ha most nem receptleírást jegyzek be blogba, hanem egyszerűen csak

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK AZ IKREKNEK: ANDINAK ÉS TATÁNAK!

Isten éltessen sokáig benneteket, kedves Matus-lányok!

Élesztőmentes joghurtos cipó

A receptet a Népszabadság egyik tévéújság mellékletében találtam. Még akkor akadt meg a szemem rajta, amikor volt itthon házi joghurtom, de aztán abból epres panna cottát készítettem Tomának. Mégsem hagyott nyugodni a fotón oly gyönyörű cipócska, pedig biztos voltam benne, hogy ehetetlen dolog fog kisülni belőle. Amíg a tészta összeállt a robotgépemben, végig mondogattam is, mint az Esőember: Naná, hogy nem fog sikerülni! Naná, hogy ehetetlen lesz!




Hozzávalók:

- 300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 100 g sima liszt
- 150 ml joghurt
- 150 ml kefir
- 2 ek citromlé
- 3/4 kávéskanál szódabikarbóna
- 1 kiskanál tengeri só

A lisztben elkevertem a szódabikarbónát és a sót. A joghurtot a kefirrel és a citromlével összekevertem, és a liszthez öntöttem, jól összegyúrtam, majd szép cipót formáztam belőle és betoltam a 220 fokra előmelegített sütőbe. Ezen a hőfokon sütöttem 15 percig, majd levettem 200 fokra és még 25 percig sütöttem. Az igazság az, hogy már az elején egy darab fóliát dobtam lazán a cipóra, nehogy megégjen vagy kiszáradjon, de ezt a vége felé levettem róla. Ekkor kicsit megkeményedett a héja, de ez nem is volt baj. Miután megsült a kenyérkém, bespricceltem egy kis vízzel, majd konyharuhával letakarva hagytam kihűlni, puhulni.


És valahogyan nem sikerült elrontani, pont olyan íze és állaga lett, mint amilyennek képzeltem, abban az esetben, ha valami véletlen csoda folytán mégis jól sikerülne. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a reformkajákat, és aki nem akar bíbelődni élesztős kenyértésztával, mert ez a kenyérke többszörösen meghálálja a belé fektetett energiákat. Nagyon finom!

Tegnap Mazsi jött hozzám beteglátogatóba, hogy elkészítse nekem a múlt héten már bemutatott majonézes-almás csirkesalátáját, és ehhez a finom salátához készítettem a cipót.

Almát, jégsalátát és sült csirkemellet aprított gyorsan, majd elkészítette a házi majonézt, az egészet összekeverte és gyönyörű salátaágyon tálalta. Köszi Mazsi!

Az élesztőmentes cipó ezzel a finom salátával egész biztosan napirenden lesz nálunk. Mazsitól tegnap még mást is tanultam, de az majd csak a holnapi bejegyzés témája lesz.