Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 21-23. (2. rész)

Micike vöröslencséje a sült banánnal és a szójababbal

Folytatom a máltai beszámolómat, és jön majd a recept is a vöröslencse dahlról, de előbb még valahol meg kéne írnom, hogy csináltunk sültpaprikát is, amit nem tudom melyik este ettünk, talán a most következőn, és amire Ġbejniet-t, nagyon finom máltai borsos juhsajtot morzsoltunk, ilyet:

Kép innen. Lehet szavazni, hogy melyik a borsos: a) bal oldali, b) jobb oldali.

A paprikával nem csináltunk semmi extrát csak kb. 30 perc alatt megsütöttük minden oldalát jó feketés-foltosra, letakartuk, hogy felpuhuljon a héja, és amíg én készültem a következő útra, zuhanyoztam, tollászkodtam, addig Micike lehúzta a héját és gyönyörűen felcsíkozta az összeset (5 db volt). Leöntöttük olívaolajjal és citromlével (vagy balzsamecettel? egyikünk sem emlékszik!), és jól megborsoztuk. Sót nem tettünk rá, hogy majd esetleg utólag, vagy úgyis valami sós sajttal fogjuk enni. Pár nap alatt csodálatosan összeértek az ízek, és egyik nap ezt is ettük a vacsorához. Nagyon boldog voltam, hogy csináltunk sült paprikát, mert ez az új mániám. Ez a sültpaprika-saláta lehetne egy következő próba Micikének, ha megint összegyűlnek a paprikák.

Ötödik napra (szerdára) az volt a terv, hogy Hop-On Hop-Off buszozunk, és közben meghallgatjuk, milyen érdekességeket mesélnek Máltáról. Persze magyarul hallgatjuk meg, mert azt is lehet. A Hop-On Hop-Off busz Sliemából (Szlima) indult, valamelyik déli járatot akartuk elérni, és kis szerencsével el is értük. Máltán nagyon izgalmas a közösségi közlekedés (a BKV, ami Tallinja), nem lehet tudni, hogy a kiírt időben jön-e majd a busz. Legtöbbször jön, de van, hogy nem. Most jött, ráadásul pontosan. Le kell inteni, mert különben nem áll meg! 

Átszálltunk Sliemában a BKV-buszról a HoHo buszra, és ezzel a városnéző busszal mentünk Marsaxlokkba (ejtsd: Marszaslokk), ott terveztünk ebédelni. Ez egy kis halászfalu volt régen, és még most is működik halászfaluként és kikötőként, de most már rengetegen látogatják a halpiaca és a szuvenír-piaca miatt. Itt lehet beszerezni a legautentikusabb tárgyakat Máltáról, de még kaktuszlikőrt is lehet kapni (kóstoltam is, nagyon édes, és nekem picit a fejembe szállt, ezért ízlett). És rengeteg étterem van itt, amikben friss tengeri herkentyűket lehet enni.

Itt ebédeltünk, Micike kagylót, én lasagnét. Csak az ebéd felénél jutott eszembe, hogy fotózni kéne, íme:

Megkóstoltam én is a kagylót, és nem volt rossz, de nem mernék rendelni egy egész adaggal, még szoknom kell előbb. Ez előételként szerepel az étlapon, de nem sajnálják tényleg.

Ez pedig az én lasagném maradéka, amit már nem bírtam megenni. Egyébként itt az étteremben csak tengeri herkentyűk vagy olasz tészták közül lehetett választani, azért kértem lasagnét. Nagyon finom volt!

Ebéd után visszaszálltunk a Hop-On Hop-Off buszra, amivel visszamentünk Sliemába, miközben nagyon érdekes helyeken jártunk, és kinéztük a jövő évi úticélunkat.

Talán ezen az estén ettük a vörös lencsét a sült banánnal és a csülökkel. A csülökről sajnos nincs fotó, olyan gyorsan elfogyott. (Felhívnám a figyelmet a szép terítőre, amit most vettünk Marsaxlokkban a piacon.)

A lencse úgy készült, hogy fél kiló lencsét megmosott Micike, majd kicsi olajon a füszereket megfuttatta: húsleveskockát 3 db-ot, füstölt piros paprikát és valamilyen indiai fűszerkeveréket, talán garam masalát 1-1 evőkanállal. Aztán erre ment a lencse 2 evőkanál szódabikarbóna, hogy ne legyünk rosszul tőle, és annyi víz, hogy ellepje. Ja és 5-6 babérlevél, aggódtunk is, hogy ki ne maradjon véletlenül! Nem áztattuk be a lencsét, de ha beáztattuk volna, akkor az áztatóvízbe is tettünk volna szódabikarbónát. Só nem került bele a leveskockák miatt, és nem is hiányzott. Aztán amikor majdnem elkészült, 2 hámozottparadicsom-konzervet öntött bele, és még egy kis vizet. Amikor már teljesen kész volt, akkor jött először egy konzerv kókusztej, majd a korianderpaszta (amit nagyon szeretnék, de itthon nem találtam eddig sehol, pedig 1 éjszakám elment a keresésre), és olajban eltett aprított fokhagyma is 1-2 mokkáskanállal. Most így készült, de szokott beletenni Micike a citrom-gyömbér darálékából, vagy csak gyömbért, meg más egyéb fűszereket is. Nagyon-nagyon finom volt, megcsinálom majd! 

Sütött hozzá 2 db picike, öklömnyi méretű csülköt, nem volt füstölt, viszont istenien volt fűszerezve és csodálatos omlósra sült. Ez is mirelit volt, előkészített, szép kis csülökformájuk volt egy-egy csonttal, csak fagyottan be kellett tenni a sütőbe. Meg a banánokat is.

A sütibanánokra nem tett semmit Micike (de mehetett volna bármilyen fűszer), és félidőben egyszer megforgatta őket. Ilyet én még sosem ettem, és most megkóstoltam sütés előtt is, nekem bejött. Valahol hátul a számban van egy kis banáníze is, de nem az az első íz, amit érez az ember. Inkább savanykás, és kicsit más az állaga is, mint annak a banánnak, amit enni szoktunk. (Vagy a savanykás íz figyel be utólag és elsőre a banáníz? Elfelejtettem!) Sütés után édes lett, jól ment a lencséhez.

Ezen a napon csak 3,4 km-t sétáltunk, amikor a Salina National Parkon keresztül mentünk haza a HoHo buszozás után.

A hatodik napra (csütörtökre) pihenőt rendelt el Micike, így egész nap strandoltunk, és a strandon ettünk egy tonhalas szendvicset, amihez adtak kerek sültkrumplit is. Egy szendvicset közösen ettünk Remivel, szerintem szegény éhes maradt, nem beszélve arról, hogy ő inkább tépett húsosat (pulled pork) evett volna. Nekem a fél szendvics bőven elég volt, és boldog voltam, hogy végre nem volt semmi maradékom. Este elmentünk a már jó előre beharangozott világhírű Fish&Chipseshez, ahol vettünk (mi mást, mint) Fish-t és Chips-et. Nagyon finom volt! Sajnos nincs fotó, megőrülök, hogy tehettem ezt?

A hetedik napra (péntekre) maradt még egy csomó dolog, ez volt az utolsó egész napom. Délben egy török étteremben ebédeltünk, itt megint varázslatos ízek és tálalás várt rám. Előételnek hoztak háromféle mártogatóst ezzel a laposkenyérrel:

A három mártogatós föntről lefelé: humusz, ajvár és tzatziki. Ha csak ezt hozták volna (de nagyobb méretű tálkákban persze), akkor is tökéletesen elégedett lettem volna a hellyel. A humusz is nagyon finom volt, de az ajvár annyira jó volt, hogy most majd az lesz a feladat, hogy megpróbáljak hasonlót előállítani, kicsit darabos volt, nem olyan krémes, mint az enyém, és sokkal sűrűbb volt. A tzatziki pedig nem joghurtos uborka, hanem fordítva: uborkás joghurt. Alig volt benne uborka, az éppen csak felfedezhető volt benne, mint egy plusz íz vagy fűszer, de igazából ez a sűrű joghurt volt a lényeg, és nem lángolt utána a szám a fokhagymától, hát nem tudom hogy csinálták. Lehet, hogy még egyszer tanulmányoznom kell ezeket a mártogatókat a helyszínen. A laposkenyér (vagy pita?) meg valamiért nekem még soha nem sikerült, úgyhogy itt is csak irigykedve tömtem magamba, hogy ez milyen finom.

Én török pizzát rendeltem, ami így nézett ki:

Kíváncsi voltam, hogy hasonlít-e az én török pizzám egy török étterem török pizzájára, de nem. Nemcsak a formája más (az enyém kerek), hanem a tésztája hajszál vékony és puhább, és mégis ropog a széleken, de nem kemény, a hús pedig nem darálva, hanem darabolva van benne, ettől sokkal omlósabb, ki fogom próbálni!

Micike is pizzát kért, de ő zöldségeset:

És Remi egy marhahúsos tálat kért, amiben az volt a különleges, hogy a hús alatt kenyérkockák vannak (ún. török laposkenyér, turkish flat bread), jól eláztatva fűszeres paradicsomszósszal, valami mennyei volt!

A kis tálban tejföl van, a sült paprika pedig csípős. 

Remi még nem szerepelt, de nem maradhat ki, itt a török étteremben vagyunk:

Estére egy naplemente hajókázást terveztünk. Ez azt jelenti, hogy hajóval kivisznek a tengerre, ott lehet a hajón folyamatosan inni, amikor pedig kiköt valahol a tengeren, akkor csúszdázni a hajóról a vízbe és folyamatosan inni, és egyszer csak lemegy a nap, és akkor azt lehet csodálni, közben folyamatosan inni. Megvettük a jegyet, de sajnos lemondták a programot a szél miatt (ami estére elállt persze). Erre Micike előkapta a következő programot, vagyis a mélyhűtőből a behűtött proseccós poharakat, durrantott egy üveggel, és már iszogattunk is bánatunkban. 

Vagyis nem bánatunkban, mert továbbra is elég jó kedvünk volt, és újraterveztük az estét. Ez a sétány esti végigsétálásával telt, és azzal, hogy kendőre vadásztunk, amit szerettem volna magamnak venni, mert az előző máltai kendőmet elhagytam egy kiránduláson, és borzasztóan hiányzott. Kaptam is egy szép kéket, amin fehér teknőcök rohangálnak, imádom! Késő este még beültünk egy helyre, hogy megigyunk a glass of white wine-t and a glass of rosé wine-t (látható, hogy a lényegesebb angol mondatokat sikerült megjegyeznem az elmúlt hét alatt), és aztán még egyszer elhangzott ez a mondat, mert ismétlés a tudás anyukája, és úgy értünk haza, hogy Reminek énekeltük, a kisnánai szokásost: Ég a város, ég a ház is... Tűz! Tűz! Remi sajnos nem aludt, hanem ébren várt minket, pedig milyen jól felébresztettük volna az ordibálós énekléssel.

Aztán még otthon is folytattuk az iszogatást és a mártogatást, Micike egyik kedvenc boltjában vettünk hazafelé Galettit, ami egy tipikus máltai ropogtatnivaló mártogatósokhoz. Az íze engem a pászkára emlékeztet, tehát eléggé jellegtelen, de nekem nagyon bejön, és egy jó fűszeres mártogatóval isteni (például az első napon vásárolt tonhalas, aszalt paradicsomos és bazsalikomos mártogatóval).

Erről sincs saját képem, innen loptam

Ezen a napon sokat sétáltunk a sétányon, de valahogy este (vagyis a nap végén) elfelejtettük megnézni a lépésszámlálót. Nemtom miért. És Micikének sincs tippje, azt mondta. (Talán mert kicsit becsiccsentettünk?) A sétány amúgy 8,5 km oda-vissza, én hosszabbra emlékszem.

Hetedik nap (szombaton) indulás előtt már csak épp hogy tudtam enni egy kis vörös lencsét sült banánnal, szójababbal, mert eléggé izgultam a repülés miatt, a túlsúlyos bőrönd miatt, meg minden miatt, és 2-kor indulnunk kellett a repülőtérre.

És akkor a napi cuki: Micikéék erkélyéről a kilátás:

Nem, ne mondjatok semmit!

Jaj, és majdnem elfelejtettem, hogy megtaláltam a Ferihegyi Repülőtéren a Liszt Ferenc miniszobrot!

Induláskor még erre is volt időm, hogy megkeressem. Ő is elég cuki!

Máltai gasztroélmények Micikénél - 2023. szeptember 16-20. (1. rész)

 

Nem is tudom, hol kezdjem. Először is ott, hogy sokszor elfelejtettem fényképezőgépet vinni, pedig minden napra jutott valami fantasztikus élmény plusz egy (vagy több) fantasztikus gasztroélmény. Azért tettem a szendvicset kezdőképnek, mert a máltai szendvicsek mérete nyűgözött le nagyon, és ez a péksüti is, amibe beleszerettem, ftira a neve, és azóta 1-2 éjszakát eltöltöttem ftira-receptkereséssel. Összesen 2 videót találtam, lényegében egy nagyon lágy kenyértészta, karikára formázva. Tervezem, hogy megcsinálom.

Első nap (szombaton), amikor megérkeztem, elmentünk bevásárolni a Greensbe, vettünk mártogatókat, egyik finomabb volt, mint a másik: volt bazsalikomos, tonhalas és aszalt paradicsomos. Mind a három sajtkrém alapú volt, és abba tették az ízesítőket, nagyon finom volt, alig lehet abbahagyni. De muszáj volt, mert rendeltünk vacsorát egy ázsiai étteremből, sajnos erről sincs fotó, de nem úgy kell elképzelni mint az itthoni kínai kajákat, hanem ahogy a lenti képen látszik. Az étel neve egyébként poke bowl, és eredetileg Hawaiiról származik. Egy-egy kerek papírtálban hozták, alul volt a rizs, és rajta gyönyörűen kupacokban elrendezve a hús, a vékonyra vágott zöldségek, és volt még öntet is hozzá. Ekkor ettem életemben először tengeri füvet is, aminek nem volt semmi kiemelkedő íze, de rossz se volt, inkább érdekes, és ezt a szójababot is kóstoltam, amivel mindenféle salátákat megbolondítanak a máltaiak (beleértve Micikét, aki már máltai). Nagyon finom volt minden, de nem bírtam megenni. Amúgy soha semmit nem bírtam megenni, akkora adagok voltak.

Valami ehhez hasonlót kell elképzelni, ezt a képet a neten találtam itt

Második nap (vasárnap) elmentünk strandolni, úsztam a tengerben, ez óriási élmény volt, de nemcsak úsztam, hanem lebegtem is, mert Micike vett nekem (biztos nekem!) egy hosszú kék kukacot, ami fenntartott a vízen. Rá lehetett támaszkodni, de akár ülni is, isteni volt. A tenger alattam 2-2,5 méter volt, és le lehetett látni az aljára, ahol kis halacskák úszkáltak, sajnos erről sincs fotó. Az utolsó lépcsőfokról egyenesen ebbe a mély vízbe lép az ember, hát ha nincs ott a kék kukacom, amibe kapaszkodhattam bőszen, biztos szörnyethalok ijedtemben. De ő megmentette az életemet, és így a legjobb barátok lettünk. Amúgy valamennyire tudok úszni, és nem süllyedek el, de ha eszembe jut, hogy akár elfáradhatok, vagy az, hogy milyen mélység van alattam, akkor képes vagyok bepánikolni. Tök jó volt, hogy kaptam a kukacot, így semmi félelem nem volt bennem. 

Strand után a Seaside Kioskban vacsoráztunk, ez az étterem a tengerparton van, hát ilyen már tényleg nincs, csak a filmeken! Micike tintahalkarikákat evett, Remi és én közösen egy hamburgert és egy hústálat, amin különböző nagyon-nagyon finom felvágottak voltak, olajbogyó és saláta. Sajnos ezekről a kajákról sincs fotó, de véletlenül készült egy videó amikor beüzemeltük a fényképezőt, és ez volt a kilátás a helyünkről. Ezen a képen pont az a strand látszik, ahonnan jöttünk enni. 

Hogy ha már be volt üzemelve a fényképező miért nem fotóztam le a kajákat, azt ne kérdezzétek! Nem tudom. Eszembe se jutott. Jellemző.

Harmadik nap (hétfőn) elmentünk Micikével a San Anton Gardensbe, ez egy gyönyörű arborétum, ahova természetesen ingyen lehet bejutni. Máltán mindenhová ingyen lehet bejutni, legalábbis ahol én voltam, és ingyen lehet bemenni a tengerbe gyakorlatilag bárhol, és parkolni is ingyen lehet mindenhol. A Garden bejáratánál vettünk egy-egy szendvicset (Micike tonhalasat, én szalámisat) és egy-egy üdítőt (Micike Kinnie-t, ami egy máltai üdítő, én kólát), és ahol találtunk egy jó árnyékos helyet, ott leültünk és megettük. A szendvicsekről megint nincs kép, pedig látnotok kéne, hogy például egy tonhalas szendvicsben mi minden van, még bab is! (Ez a tipikus máltai tonhalas szendvics, amolyan népétel, mint a pastizzi, ezt Micike súgta nemrég meg.)

Ahogy ott ültünk és néztük a pávákat, a szitakötőket, a szökőkutat, hallgattuk a kacsák veszekedését és a hülye kabócákat, egyszer csak megcsikizte valami a lábfejemet, és amikor odanéztem, őt láttam, ahogy rátehénkedik a lábamra:

Szeretném felhívni a figyelmet a testalkatára. Én még ilyen hordótestű, rövidfarkú gyíkot soha életemben nem láttam, nem beszélve arról, hogy fekete volt és ezüst csík volt a hátán. Már bocsánat, de ez miez?

Akkorát sikítottam, hogy szegény berohant a kövek közé, de nem volt szívbajos, mert később simán előmerészkedett, és ekkor tudtuk lefotózni.

A San Anton Gardensből elmentünk Vallettába (ez Málta fővárosa), ott sétáltunk, ettem egy fagyit, amit a profi fagyievőknek rózsára formáznak, de én egy egész rózsányi fagyit nem bírok megenni, így csak két kicsi gombócot kértem (ugye nem jó a ragozás, mert nem én kértem, sejthetitek), de képzeljétek, ha akarom, kérhettem volna akár tízféle ízt is a két gombóc áráért, szépen összeszedték volna a különböző fagyikból a megfelelő mennyiséget. Epret és pisztáciát kóstoltam, nagyon finomak voltak. (Amorino a fagyizó neve, és itthon is van, a Szent István téren.)

A séta után beültünk egy fröcsire, és rendeltünk mellé focacciát olajbogyóval és szárított paradicsommal, de a paradicsom helyett prosuciuttót hoztak valamiért, és nem küldtük vissza, elfogyott minden így is. És ezután mentünk a nepáli étterembe! Amikor is biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni enni egy falatot sem, maximum megkóstolni, de annyira finom volt minden és olyan gyönyörű, hogy alig bírtam abbahagyni az evést. Nem is tudom miket rendeltünk, volt valami istenien elkészített karfiol, Micike ajánlotta, hogy kóstoljam meg, és én eddig nem tudtam, hogy a karfiol ilyen finom is tud lenni! Aztán zöldséges sült tészta is volt, ami azért lepett meg, mert nem nyomta el a szójaszósz az összes hozzávaló ízét, mint az általam kóstolt kínai sült tésztáknál. Volt még talán tandori masala marhahússal, ez is tökéletes volt, és rendeltünk ezekhez rizst és naan kenyeret, hát ezek is nem tudom hogy készültek, de eszméletlen jók voltak. Kicsi tálkákban még különböző csípős szószok érkeztek, és a rizst meg a tandori masalát gyönyörű fém (réz) edényekben hozták, a naan kenyeret egy kosárkában, minden annyira gusztusos is volt még a szépség és a finomság mellett, hogy most is összefut a nyál a számban. Sajnos itt se fotóztunk, nem jutott eszembe, mert azonnal rávetettük magunkat a kajákra. Kb. így kell elképzelni:

Ilyesmi volt a tandori masala és a naan kenyér, kép az étterem F-oldaláról

Ez pedig egy innen lopott kép a karfiolról

Rettenetesen sajnálom, hogy nincsenek saját képek! Ezen a napon Micike okostelefonja szerint 14,4 km-t sétáltunk.

Frissítés 2023. október 14-én: Micikéék megint voltak szeretett nepáli éttermemben (nagyon irigy vagyok), és a kedvemért fotóztak is. A menü ez volt: 

Sweet chili chicken wings:

Jhol (soup) momo (csirkés töltelékes gombóc):

vegetable biryani és schezwan noodle (csípős tészta (most csirkével)):

és az elmaradhatatlan naan (az a piros székháttámla szerintem az én helyem):

Negyedik napra (keddre) az volt a terv, hogy megnézzük, hol dolgozik Micike, és onnan hazasétálunk, mert ő mindennap munka után ezt a távot legyalogolja, és így meg tud mutatni mindent nekem is. Például az útszéli zöldséges bácsit, akinek integetni kell, és ha ott a felesége, akkor neki is. Útközben megállunk majd a Food Trucknál, ott ebédelünk, és egyúttal meglátogatjuk a csacsikat és a lovat is, meg a tyúkokat és a két kakast.

De még indulás előtt Micike főzött egy nagy adag vörös lencsét, este sütött hozzá sütibanánt, amit szintén most kóstoltam életemben először, és még sütött két öklömnyi csülökdarabot, amit úgy lehet kapni lefóliázva, befűszerezve, lefagyasztva, hogy csak be kell tenni a sütőbe. Erről a kajáról majd később írok, mert most a Food Truckról kell írnom. Itt már végre nálam volt a fényképező. Szóval elmentünk Micike munkahelyére, de előtte még megmutatta a Miracle Food boltot, ami akkora, mint mondjuk egy nagyobb abc-áruház nálunk, de ez tele van mélyhűtőpultokkal, a falon mélyhűtőszekrényekkel és minden de minden fagyasztott áru kapható: halak, rákok, polipok, csirke, marha, nyúl, több most nem jut eszembe, de szerintem olyan hús vagy zöldség nincs, ami itt ne lenne fagyasztva megtalálható, és akár mindenből lehet venni pácoltat, előkészítettet, saslikpálcára felfűzöttet, az ételkészítés bármelyik fázisában lévőt, tényleg mindent. Vannak tészták, torták, sütik, pizzák, péksütik stb. Ezt megint csak sajnálom, hogy nem fényképeztem le, nagyon különleges volt.

Aztán a hazafelé úton ott állt ez a Food Truck, ahol faszénparázson sütögették a húsokat és itt készültek a szendvicsek, amit kezdőképnek betettem.

Ez a Food Truck hátulról. Az eladás a zöld kisbuszból történik a másik oldalon:

Ez egy ftira, amiből a szendvicsem készült:

És ez a szendvicsem közelről, csirkés-baconos-salátás:

Ez a kilátás a Food Truck kerthelyiségéből, a két nyíl egymás mellett két csacsit mutat, a harmadik a jobb szélen pedig azt, ahol Micikéék laknak, na oda sétáltunk:

Itt várjuk a kaját, és Micike szervezi az életünket, nézi a buszjáratokat, meg még ezer dologra figyel. Nekem semmivel nem kellett törődni, hát mit mondjak, elég nehéz volt visszazökkenni a felnőtt életbe, amikor hazaértem:

Ez pedig egy gyönyörű öreg olajfa a munkahely és a Food Truck közötti úton:

Vajon mi mindent látott már ez a fa? Azt csak egy másik fotón most látom, hogy van neki táblácskája. Lehet, hogy arról kiderülne, hogy hány éves! (Sajnos nem, Micike megnézte, és jelentette, hogy az csak egy lámpa.)

Napi cuki meg a csacsik közelebbről:

És a ló:

És egy homályos kakas (középen), hogy elhiggyétek, hogy tényleg van ilyen:

Ezen a napon 9,5 km-t sétáltunk. És itt most befejezem a beszámolót, és egy másik posztban folytatom, hogy ne legyen túl sok egyszerre.

Rántott cukkinihasábok a sütőből

Hát még ez a kaja is kapcsolódik a szülinaphoz, mert kedvenc zöldségesboltom szabadság miatt zárva volt, és a Lidlben kellett bevásárolnom a zöldségeket, ott viszont aznap este, amikor próbálkoztam, nem volt más cukkini, csak a kettesével csomagolt biocukkini. Nekem elég lett volna egy is, de gondoltam, nem érdekel, nem megyek már máshova vásárolni, majd csinálok valamit a másikkal. A receptet itt találtam, és csak annyit módosítottam, hogy feleztem a mennyiségeket.

Hozzávalók 1 főre:

• 1 db cukkini
• 1 nagy tojás
• ½ teáskanál só
• 3 púpos evőkanál liszt 
• 1 bögre zsemlemorzsa
• 1 csipetnyi fokhagymagranulátum (aki bírja, tehet többet, sőt tegyen is, mert csak jó lehet)
• ½ teáskanál füstölt pirospaprika
• ½ teáskanál őrölt feketebors
• cayenne bors vagy chilipehly ízlés szerint (nekem lehetett volna több is, csak 2-3 csipetnyit használtam, de nem csípett eléggé)

A fűszerekkel kísérletezni kell, mert a cukkini önmagában nem túl karakteres ízű, mondhatni ízletlen. 

Azzal kezdtem, hogy 1 tojást felvertem ½ teáskanál sóval. A lisztet kimértem, majd a zsemlemorzsát is, amibe belekevertem a fűszereket (a só kivételével). A cukkinit meghámoztam, 3 egyforma darabra vágtam. A darabokat hosszában félbevágtam, és a feleket megint csak hosszában 3 hasábra. Így lett 18 darab majdnem egyforma kis hasábom. Nem sóztam be, hogy ne engedjen levet (de később kipróbáltam besózva is). Viszont azonnal elkezdtem panírozni. Ez nem volt annyira unalmas, mert csak egy személynek való adagot csináltam, de ha egy buliba készülne ilyen, akkor sajnos gyerekrabszolgákat kell alkalmazni, vagy meghallgatni valami jó hangoskönyvet közben. Szóval kicsit hosszadalmas, de ez a miniadag nem tartott tovább, mint hagymát aprítani a pörkölthöz, azzal az előnnyel, hogy ez nem csípte a szememet.

Amikor bepanírozódott valahogy az összes hasáb, akkor a sütőpapírral borított tepsin szépen egymás mellé rendeztem őket és meglocsoltam leheletnyi olívaolajjal minden hasábot. Ehhez nagyon kell, hogy legyen egy olyan fém szűkítő cucc az olajosüvegen, amivel épp csak csordogál az olaj. (Legközelebb lefotózom az enyémet, most vettem, és nem tudom, hogy tudtam eddig élni nélküle.) 180 fokon légkeveréssel sütöttem 25 percet, félidőben megforgattam a hasábokat. Sütöttem mellette félbevágott krumplikat, és 2 szál újhagymát is, mert azt találtam a hűtőben. 

Tálaláskor kevertem hozzá egy kis majonézt tejföllel (kétharmad majonéz, egyharmad tejföl), majd ollóval rávagdostam 4 db bazsalikomlevelet, amit az erkélyen nevelt bazsalikomról szedtem. Petrezselyemmel is biztos nagyon finom (de az nincs az erkélyen). Meg valami sokkal fűszeresebb mártogatóval. Nagyon finom volt, ropogott a bundája és belül krémesre sült. Rögtön meg kell enni, mert kihűlve a ropogósság elmúlik. De KÉPZELJÉTEK! Én nem bírtam az egészet megenni. Biztos van valami bajom!

Frissítés: Csincsilla kommentje alapján elkészítettem az ő verzióját is, ami több ponton eltér ettől, de főleg abban, hogy előre besózza a cukkiniket, amitől tényleg finomabb lett, itt írtam róla.

Napi cuki az erkélyem lesz, mert mióta Toma felfúrta a felfúrnivalókat és átfúrta az átfúrnivalókat és lejjebb helyezte a polcokat, azóta megint imádok kint kertészkedni.

A legfölső polcon kakukkfű van, alatta bazsalikom, borsikafű (csombor), zsálya, legalul varjúháj (ez sajnos nem ehető), mellette menta és rozmaring

Itt a korláton túli részen krizantémok vannak, halottak napján innen szoktam virágot vinni a temetőbe, persze szigorúan bringával a Farkasrétibe. Ezzel tesztelem az öregedést, tavaly még fel bírtam tekerni megállás nélkül.

A belső részen rózsa van, törökszegfű, varjúháj (sajnos eddig a részig egyik sem ehető), utána snidling, mellette citromfű, aminek csak egy kicsi része látszik a cserepéből (mind nyami!).

Ő pedig egy pocok, amit Szabi fotózott nemrég egy kiránduláson, én meg csak ámulok, hogy lehet ilyen képeket csinálni. Olyan, mintha rám nézne, és beszélgetni szeretne.

Fetával töltött sült paprika

Mostanában elég sokat kísérleteztem a sült paprikával, valamiért jól rákattantam, gondolom azért, mert finom. Szerencsére Toma és Szabi odavoltak ezért a fetával töltött verzióért, amit megint csak Annától tanultam, amikor egy alkalommal grilleztünk Tahiban. Tűzön sütve a paprika persze egész más, sokkal de sokkal finomabb, de ha nincs tűz, akkor jó lesz a sütő is, ez nem lehet akadály.

Jó lett volna kicsit megpucolni a sütőajtót fotózás előtt, de nem tudtam, hogy fotózni fogok.

Szóval, a paprikákat megmostam és 200 fokon légkeveréssel sütöttem addig, amíg kicsit meg nem feketedett a héjuk. Közben egyszer vagy kétszer megforgattam őket a száruknál fogva, itt vigyázni kell, mert elég forró, akár lehet használni valami csipeszt hozzá. Olvastam több helyen, hogy a gáztűzhely gázlángján, vagy grill fokozaton is lehetne sütni. Mindegy egyébként, bárhogy finom lesz.

Amikor megsültek a paprikák, át kell tenni egy tálba, és lefedni őket folpackal vagy egy fedővel/tányérral, hogy a saját gőzében felpuhuljon a héjuk, amit aztán így (viszonylag) könnyen le lehet húzni. A vékony héjú hegyes erős zöld paprikáról nem annyira könnyű még így sem. Érdemes a kétféle paprikát külön gőzölni, nehogy a piros édes paprika átvegye a csipősséget. Egy fél óra gőzölés után (ami lehet több idő is), lehúztam minden paprika héját, eltávolítottam a szárát és a magokat is amennyire tudtam, majd a pirosakat két csíkra vágtam, félbehajtottam és a csíkra fetasajtot tettem, és így feltekertem. A zöld paprikát nem vágtam félbe, hanem ahogy volt, úgy ráhelyeztem a fetát és feltekertem. Összetűztem egy fogpiszkálóval, mert szeretne szétesni. Csak olívaolajjal öntöztem meg a végén, mert a sós feta helyettesíti a sót. 

Nagy sikere volt, pedig nincs vele sok meló. A feltekerésbe is bele lehet jönni talán, hogy ne ilyen kis bénák legyenek a falatkák. Toma a vendégek érkezése előtt 2 vagy 3 pirosat felfalt, Szabi pedig 2 erőssel küzdött meg, Mazsi ette a harmadikat, hát gratulálok nekik!

Sült paprikás receptek a blogon:

- Ajvár
- Sültpaprika-saláta
- Sült paprikás hummusz
- Erdei gombás rizs sült paprikával, kaporral
- Sült paprika ezzel-azzal
- Jamie paradicsomlevese
- Rántott paprika
- Ilonka zakuszkája

Napi cuki pedig Amy, aki bemutatja, hogy kell olyan szomorúan nézni, hogy az ember azt higgye, hogy rettentő szörnyű sorsa van. És egyébként is éhen hal.

Csak azt sajnálom, hogy azt az arcát nem fotóztuk le, amikor a babzsákban tekergett, hogy fészket rakjon magának, de a babzsák folyton megváltoztatta a formáját. Elég ideges feje volt! 

Csicseriborsókrém (hummus, hummusz, humusz - bárhogy is írják)

 

A hummuszt valaki vagy szereti, vagy nem, szerintem köztes lét nincsen, szóval olyat nem ismerek, aki nincs oda érte, de azért meg tudja enni. Én se szerettem, amíg meg nem kóstoltam az aldis pikáns hummuszt. (Amúgy többfélét is kóstoltam, de csak ez az egy jött be eddig. Meg a sajátom. Meg azóta még egy sparos is.) Ennek egyáltalán nincs csicseriborsó vagy szezámmag íze, inkább ecetes és picit csípős, és pont ezt imádom. Régóta szeretném már magamnak elkészíteni, de a leírások alapján olyan nehéznek tűnt, 2 óra főzéssel riogatnak, és azt azért nem szeretném. Aztán megtaláltam egyik új kedvencem, Zsombi youtube-csatornáján és a weboldalán is a receptet, és kiderült, hogy nagyon nem nehéz előállítani a hummuszt. 

Nem akartam konzervből csinálni, mert abban nincsen semmi kihívás, és kíváncsi voltam, hogy tényleg 30 perc alatt megfő-e kuktában a nem beáztatott száraz csicseri, ahogy azt valahol máshol olvastam, de eddig a pályáig még nem merészkedtem el, ez haladóknak való. Van egy gyönyörű kuktám, és szeretek rögtönözni, szóval előbb-utóbb sor kerül majd arra is, hogy nem áztatom be előre, de például muszáj lesz aznap csinálnom valamiért egy finom hummuszt, és akkor jön majd a kukta. 

Én most kétfélét csináltam, egy simát és egy sült paprikásat, de próbáltam már csilis-sültpaprikásat is, nekem nagyon bejöttek. Még a sima is!

Hozzávalók:

• 25 dkg száraz csicseriborsó
• 2 teáskanál szódabikarbóna
• 2 evőkanál tahini
• pici fokhagymapor (vagy fokhagyma azoknak a szerencséseknek, akik még nem lesznek rosszul tőle)
• 1 teáskanál őrölt kömény
• ecet vagy citromlé ízlés szerint
• só, bors, olívaolaj ízlés szerint
• pár kanál hideg víz a megfelelő állag beállításához 

------------------------------------------------------------------------

• A sült paprikáshoz: sült paprika
• A csilis sült paprikáshoz: sült paprika, csilipaprika, csilipehely
• A tetejére díszítésnek: olívaolaj, füstölt pirospaprika, zöldfűszerek (pl. koriander)

A csicseriborsót előző este megmostam, és beáztattam kétszeres mennyiségű vízbe, és adtam hozzá 1 teáskanál szódabikarbónát. Másnap leszűrtem, és újabb 1 teáskanál szódabikarbónával sós vízben megfőztem. Nálam 35-40 percig tartott a főzés nem lobogó sós vízben. (És kuktában is 30 perc, de ott nem kell beáztatni állítólag. Ezt még ellenőriznem kell.) Akkor jó, ha két ujjal könnyen szét lehet nyomni a csicseriborsókat.

Nagyon sok vízben többször átöblítettem, hogy minél több héjtól megszabaduljak (Zsombi videójában 2.20-nál látszik, hogy milyen héjról is van szó.)

A sült paprikáshoz a kápia paprikát (vagy bármilyen piros színűt) megsütöttem sütőben, aztán lehúztam a megfeketedett héjukat, a szárat eltávolítottam, és a magokat is nagyjából, és ezzel a paprika is készen állt a felhasználásra. (Szép fázisfotók Csincsillától a sült paprika elkészítéséről itt.) Egy szűrőbe téve a  paprikák levét érdemes lecsöpögtetni amennyire lehetséges.

Jöhet az összeállítás: a csicseriborsó felét az aprítógépbe kanalaztam, hozzátettem a tahinit és a fűszereket. Folyamatosan kóstolgattam, és amikor úgy éreztem, hogy jó lesz, akkor egy részét kiszedtem egy kis tálkába. Megjegyzem, én most nem citromlét használtam, hanem ecetet, mert azzal nekem jobban ízlik (Réka meg pont azt szereti kevésbé). Az olívaolaj és a víz azért van a hozzávalók között, mert elég sűrű ez a krém, ezekkel lehet kicsit lazítani, de apránként kell adagolni, nehogy túl híg legyen végül.

Az aprítógépben maradt kevéske hummuszhoz tettem a maradék főtt csicseriborsót, a 3 db sült paprikát, és további fűszereket, és ezt is krémesítettem. (A paprikát jobban le kell csöpögtetni felhasználás előtt, mert eléggé felhígította.)

Tálaláskor kis olívaolajjal, füstölt paprikával és félretett főtt csicseriborsószemekkel, esetleg valami zöldfűszerrel lehet díszíteni. Azt imádom ebben a kajában, hogy olyan jól lehet díszíteni, és minden fotón jól néz ki, még az enyémeken is. 

A tanihiról: Csincsillának is van humusz-receptje már a blogon, és ott az derül ki, hogy ő ilyen tahinit használ:

Én meg ilyet találtam, nagyon nehezen:

Még annyit szeretnék itten okoskodni, hogy ha túl sokat sikerül egyszerre főzni, akkor be lehet tenni a mélyhűtőbe, sőt teljesen elkészítve is be lehet tenni, nekem most van is bent egy adag sült paprikás. Bármikor elővehető, és amiért még nagyon izgatja a fantáziámat, az az, hogy ezerféleképpen lehet fűszerezni, tuti, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja azt, ami mégis csak ízlik neki. Itt egy recept a drága Ottolenghitől, itt pedig egy currys-diós-mazsolás érdekesség, amiben még az is újdonság, hogy csak villával összetörik a főtt csicserit, és ilyen rusztikusan tálalják. Ezt majd szeretném kipróbálni.

Most pedig jöjjön végre Szabi csodás fotója az egyik ünnepi asztalról a kétféle hummusszal, fetakockákkal, Old Gouda sajtkockákkal (nagyon finom, kóstoljátok meg, a Lidlben kapható), tortillával, dinnyefalatokkal, és a mártogatókhoz répa-, kaliforniai paprika- és szárzeller-darabokkal, sós napraforgómaggal és tesóm kezével (aki nagyon éhesen érkezett!):

És ki más lehetne a napi cuki, mint Amy, aki valószínűleg rájött, hogy itt finomságok vannak az asztalon. Lehet, hogy ő szereti a hummuszt!

Mert persze természetesen ő is jött felköszönteni az ünnepeltet. 

Aztán karácsonykor Tomával csináltunk egy újabb humuszt, amihez egyszerre két receptet használtunk. Mindkettőt bejegyzem ide, mi kevertük őket.

Ottolenghi Jeruzsálem c. szakácskönyvéből:

• 250 g csicseriborsó
• 1 teáskanál szódabikarbóna
• 270 g világos tahinipaszta
• 4 evőkanál citromlé
• 4 gerezd fokhagyma áttörve
• 1,5 teáskanál só
• 100 ml jéghideg víz

1. Előző éjszakára kétszeres mennyiségű vízbe beáztatni, majd másnap leszűrni. 
2. Egy felforrósított lábosban a lecsepegtetett csicseriborsót a szódabikarbónával folyamatosan kevergetve 3 percig pirítani.
3. 1,5 liter vízzel megfőzni (kb. 20-40) perc, közben a keletkező habot leszedegetni.
4. Leszűrni, és ilyenkorra kb. 600 gramm lesz a megfőtt csicseri.
5. Aprítógéppel vagy turmixszal pürésíteni, majd járó motor mellett hozzáadni minden hozzávalót, legutoljára a jeges vizet. 
6. Öt percig turmixolni.
7. Amikor kész, egy lapos tálban szétteríteni, fóliával letakarni és hűtőben pihentetni 30 percig.
8. Fogyasztás előtt 30 perccel elő kell venni a hűtőből.

Ács Bori Telex-cikke szerint:

• 250 gramm szezámmag vagy ugyanennyi kész tahini
• 300 gramm száraz csicseriborsó
• egy teáskanál só
• egy teáskanál szóda karbonát/szódabikarbóna
• 2 gerezd fokhagyma
• egy citrom leve
• 2 evőkanál olívaolaj

1. Legalább ötszörös mennyiségű vízbe beáztatni a szódakarbonáttal és a sóval. Hűtőben ázzon 8-12 órán át.
2. Másnap ugyanebben a vízben megfőzni, alacsony lángon főzni, a habot leszedegetni. 
3. A tahinihoz a szezámmagot az aprítógépben egy evőkanál olaj társaságában vaj állagú pasztává pürésíteni.
4. Fokhagymát egy mozsárban összetörni sóval (ezt Toma csinálta, olyan szép lett!), majd a citromlével.
5. A fokhagymakrémet a tahinihez keverni.
6. Amikor nagyon puha a csicseri, akkor leszűrni, de a főzőlevet megtartani. Konyharuhára borítani és a héjat eltávolítani.
7. A csicserit az aprítógépbe tenni a tahinihez és hosszan simára turmixolni, közben apránként a langyos főzővízből adagolni hozzá.

Amit most csináltunk Tomával:

Csak 1 gerezd fokhagymát használtunk miattam, de mégis fájt a gyomrom tőle, tehát ezt mindenképpen ki kell hagyni, és helyette fokhagymagranulátumot kell használni legközelebb. Jeges vízzel turmixoltunk úgy, hogy jégkockákat tettünk a vízbe, hogy minél jegesebb legyen. (Ez fontos, Toma mondta, hogy mindenképpen jegyezzem fel.) Tahinipasztát használtunk, és nem mértük; 3 kávéskanál volt. Elég volt bele.

Csincsilla humusza. Hogy ezt mért nem próbáltam még ki, nem tudom, nagyon jónak tűnik!