2009. április 25., szombat

Töltött tök kapormártással


Itt a tavasz, és ez a piacon található zöldségkínálatból is jól látszik. Ilyenkor van az, hogy nem lehet félig pakolt kosárral kijönni a piacról, mert a hosszú tél után zöldségekre kiéhezett szervezet mindent megkíván, amit meglát.


A hét elején már láttam kistököt a piacon, és amikor Bori ezt rendelt a szombati bulinkra, örömmel rohantam vissza, hogy vegyek egyet. Tudom, hogy már szerepelt egyszer a blogban a töltött tök, de most leírom megint, mert egyrészt kicsit másként készítettem, másrészt ismétlés a tudás anyja (ezt leendő unokámnak mondom).


A tököcske két végét levágtam, magját kikapartam, sós, citromlés vízben félig megfőztem. Közben darált húsból pörköltet főztem: fél kiló darált húshoz két fej hagymát dinszteltem, majd egy duci gerezd fokhagymát nyomtam bele, megszórtam piros paprikával és a darált húst ezen a hagymán megsütöttem, miközben folyamatosan tördeltem szét egy favillával. Amikor megfelelőnek találtam, felengedtem vízzel, öntöttem bele házi paradicsomlét, szórtam bele kábé négy-öt evőkanál rizst, sóztam, borsoztam és jó sűrűre főztem.

A lecsöpögtetett tökök belsejét picit megsóztam, borsoztam és beletöltöttem ezt a darált húsos tölteléket. Meglocsoltam kapormártással, amit úgy készítettem, hogy egy nagy csokor kaprot apróra vágtam, épp annyi vízben, amennyi ellepte, megfőztem, majd lisztes tejföllel behabartam. A legvégén picikét megsóztam, nyomtam bele pár csepp citromlét és cukorral tökéletesítettem.


A töltött tökfelek tetejét még megszórtam durvára reszelt sajttal is, és 200 fokos sütőben 45 perc alatt megsütöttem. Finom rozskenyérrel ettük Borinál a kertben, remek volt!


9 megjegyzés:

Éva írta...

AZONNAL ILYET KELL ENNEM!! MOST!!
NAGYON TETSZIK PROFI VAGY!!!ISTENIEN NÉZ KI ETC,ETC...

mazsolla írta...

tényleg nagyon csinik:)

Andi írta...

Köszi, de még nincs vége... :-)

Hedvig írta...

Istenien néz ki, én simán készítenék ilyet vasárnapra vagy vendégeknek is. Cukkiniból és patisszonból is lehet a tök?

Andi írta...

Persze, Hédi, mindenből lehet! Patiszonos verzió van is a blogban valahol! :-) A kapormártást lehetne sokkal több kaporból is készíteni, csak jót tenne neki, mert jobban dominálna a kész kaján.

Ági írta...

Ez annyira jól néz ki! Tavaly csináltam cukkiniből, de a kicssalád kiette a belsejéből a húst, nekem meg otthagyták az üres cukkinikat...

Andi írta...

Milyen rendesek, hogy megették a tölteléket legalább!!! :-)

Ági írta...

Ha nem ették volna, nem kaptak volna mást úgyse. Na jó, bevallom töredelmesen: lehet, hogy a cukkini egy icipicit - de tényleg csak egy icipicit - kemény volt benne...

Andi írta...

:-)