2023. február 23., csütörtök

Cukkini labanéban

 

Tegnap nem volt időm főzni, mert Olgival hirtelen úgy döntöttünk, hogy megkeressük az esztergomi világítós bicikliutat. Ez az út természetesen akkor világít, amikor besötétedik, úgyhogy délután 6-kor indultunk vonattal Esztergomba, majd ott vak sötétben keresgéltük a Duna-parti bicikliúton a lakatlan területen ezt a csodát. Elsőre nem találtuk meg, mert erős bringalámpákkal világítottunk, de aztán lekapcsoltuk őket, és akkor egyszer csak, amikor már csalódottan toltuk a bringákat visszafelé, nehogy elszalasszuk a foszforeszkálást, a tök sötétben a lábunk előtt feltűnt a Tejútrendszer. Hát ez tényleg fantasztikus érzés volt. És ezek a kis kövecskék, amik foszforeszkálnak, és az aszfaltba vannak keverve, ezek kiperegnek az aszfaltból, és szerte szét szóródnak a füves-homokos talajon, és olyan, mintha millió szentjánosbogár világítana mindenfelé. Nagyon nagy élmény volt és remélem, nem túl környezetszennyező ez a mindenfelé szétszóródott foszforeszkáló anyag. Aztán visszatekertünk a pályaudvarra, 10 perc múlva indult a vonatunk, és 11-re már itthon is voltam.

Visszatérve a kajára, nem tudom, miért így van a neve, hogy cukkini labanéban, és miért nem labane cukkiniben, mert a leírás szerint éppen hogy a labanét kell a cukkinibe keverni, de nem kérdeztem meg barátnőmet erről az ellentmondásról, hanem ahogy írva vagyon, úgy csináltam. Már említettem, hogy a receptet egy barátnőmtől kaptam, aki részt vett egy libanoni főzőkurzuson Fűszeres Eszternél, és ott mindenféle libanonit főztek, amit a végén meg is ettek. Az összeset ki szeretném próbálni, de elég lassan haladok, ez az első a 4 oldalas receptgyűjteményből. 

Hozzávalók:

  • 2 közepes cukkini nagylyukú reszelőn lereszelve
  • 15 szem olívabogyó
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kk. római kömény
  • 1 kk. kakukkfű
  • ½ citrom leve és héja (én a héját nem használtam)
  • 1 evőkanál szárított csili
  • 30 dkg labane

Azzal kezdtem, bár ez nem tartozik szorosan a recepthez, hogy megsütöttem két csirkemellet. Aztán amikor elkészültek, kivettem őket egy tányérra, és ugyanebben a serpenyőben, megfuttattam az olajon a fokhagymát, és erre tettem a lereszelt cukkinit. Épp csak addig kell sütni, hogy összeessen, de ne legyen puha. Belekevertem a nagyobb darabokra vágott olívabogyót (zöldet használtam). Római köménnyel, kakukkfűvel, szárított csilivel és citrommal fűszereztem, majd kitettem az erkélyre hűlni, mert a labanét csak akkor szabad hozzákeverni, amikor langyosra hűlt. 

Én fél adagot csináltam kóstolásnak, és icipicit elsóztam, de nagyon ízlik, és nagyon jó lenne kipróbálni padlizsánnal is ezt a mártogatót. Ebédkor tettem a tányérra 2 szelet húst, pár kanál cukkinis labanét, egy kis retekcsírát, salátakeveréket (balzsamecet-krémmel meglocsolva, amit a Lidlben vettem még régen) és egy darabka laposkenyeret. 


A fokhagymától kicsit féltem, és én már nagyon kevés kajában használom, de nem lett semmi bajom, túléltem (már a vacsit melegítem). Nagyon utálom az öregedést, az egyik oka a sok közül az, hogy nem bírom már a fokhagymát. Pedig imádom! A cukkinis labanét tálaláskor meg kell locsolni egy kis olívaolajjal, és én még szárított petrezselymet szórtam rá, hogy csinosabb legyen.

És akkor a napi cuki Soma lesz, megint ment látogatóba a rendelőbe, és képzeljétek, 1 hónap alatt 5 kilót hízott! És mekkorát nőtt! Nézzétek.


Somikáról írtam egy kicsit itt és itt is. Sajnos muszáj videót tennem róla, mert képtelenség fotózni őt, egy pillanatra se áll le. A videóból se tudtam képeket kivágni, annyit ficánkol (végre!) Kész csoda, hogy él, ez a dokijainak köszönhető.

2 megjegyzés:

csincsilla írta...

hát ez nagyon édes, ez a kis eb, és tényleg elképesztően eleven.

tetszik a kaja is, ámbár szerintem én ezt kihagyom, a tej- és sajthelyettesítők nagyon nem az igaziak.

Andi írta...

Sajnálom, hogy ki kell hagynod. Másnap fröcsi mellé mártogatónak tettem ki, és abba se lehetett hagyni.