Banános-vaníliakrémes pite

Azt hiszem, ezzel a sütivel sikerült az egész családomat kinyírni. Én speciel folyamatosan kúrálom magam egy kis borocskával, de mégsem tudom kiheverni a délutáni sütizést. És az a legnagyobb baj, hogy én nem is vagyok oda az édességekért, ezért hát kár volt beáldozni magam!

Ezt a sütit Csincsilla fordította le nekem egy angol blogról, amikor látta, mennyire el vagyok keseredve a sütikudarcaimtól. Úgy érezte, ez az a süti, amit nem lehet elrontani, de nem ismer még engem! Ami szerinte egy nagyon finom, mindenre felhasználható sütitészta, az nálam egy kőkemény, ízetlen, inkább sós, mint édes szörnyedelem lett, rajta a vaníliás krém pedig annyira édes, hogy még órákkal később is azon kell gondolkoznom, hogy menjek, vagy ne menjek? Igyekszem bent tartani a tortát, és közben letörten megállapítom magamban, hogy én nem szeretem az édességeket, és nagyon utálok sütni!

Ez számomra egy elég bonyolult süti volt, három részből állt, első a pitetészta (22,86 cm-es):

- másfél csésze liszt (18,75 dkg)

- 2 evőkanál cukor (10 dkg)

- 3/4 teáskanál só (Ezt evőkanálnak néztem véletlenül. Úgy kellett kibányásznom a rengeteg sót, amikor észrevettem!)

- 15 dkg hideg vaj, felkockázva

- 2,5 evőkanál nagyon hideg növényi zsiradék (hát nekem nincs itthon margarin, tehát ez a részlet is vaj formájában került a tésztába)

- kb. 1/4 csésze jéghideg víz

A lisztet, a cukrot és a sót robotgépben megforgattam, hogy egynemű legyen, de nem sokáig! Beledobtam a vajat, megint egy-két pillanatra megforgattam a késeket, hogy borsónyi göbökké összeálljon. Hozzáadtam 3 evőkanál vizet, úgy, hogy egy kis víz, nyomás; kis víz, nyomás stb. Aztán egy kicsit hosszabban nyomtam, amíg összeállt a tészta, majd fóliában egy órára a hűtőbe tettem. Amikor letelt az egy óra, kivajaztam a fodros tortaformámat, belenyomkodtam a tésztát, fóliával letakartam és nehezéknek rizst szórtam rá. 200 fokon 25 percig sütöttem, majd amikor levettem róla a fóliát, újabb 10 percig sütöttem. Idő közben lazán rá kellett borítanom újból a fóliát, mert nagyon elkezdett barnulni. A megsült tésztát rácson hagytam kihűlni.

A vaníliás krémhez:

- 2 csésze tej (5 dl)

- 6 nagy tojás sárgája

- fél csésze átszitált barna cukor (10 dkg)

- 1/3 csésze átszitált kukoricaliszt (4 dkg)

- 1/2 teáskanál őrölt fahéj

- 1/8 teáskanál őrölt szerecsendió

- só

- 1 teáskanál vaníliakivonat (1 zacskó vaníliás cukor)

- 3 evőkanál hideg vaj

- 3 érett banán (de még nem puha!)

A tejet felmelegítettem. Ezután gőz fölött összekevertem a tojássárgákat a cukorral, vaníliás cukorral, kukoricaliszttel, fahéjjal, szerecsendióval, sóval, és habverővel addig kevergettem, amíg besűrűsödött. Apránként hozzáadtam a forró tejet, épp úgy, mint a besamel mártásnál: folyamatosan kevergettem, amíg besűrűsödött, ekkor újabb kis adag tejet adtam hozzá és így tovább. Amikor végre elfogyott a tej, sűrű volt a krém, beletettem a vajat is a forró krémbe és addig kevertem, amíg az el nem olvadt. Ezután félretettem hűlni.

Összeállítás:

A kihűlt pitetésztát vékonyan megkentem a vaníliás krémmel, majd másfél banánt rákarikáztam. Ezt betakartam a krémmel és megint másfél banánt rákarikáztam. Ezután a maradék krémet a tetejére öntöttem.

Tálaláskor 1 csésze (2,5 dl) hideg tejszínt felvertem 2 evőkanál cukorral (itt már kihagytam a vaníliás cukrot, de mazohisták tehetnek bele), majd kemény habbá vertem. A végén óvatosan belekevertem egy doboz natúr danon aktiviát direkt Ercsi kedvéért, hogy az "effendisz"-adagja meglegyen (Effendisz a joghurt szelleme!). Az eredeti recept két kanál tejfölt ír. Az egész sütit ezzel a tejszínhabbal takartam be.

Szerintem borzalmas volt, de a családom rendkívül jól nevelt, tehát elfogyott az egész süti, pedig Toma itthon se volt. (Legalább ő életben marad...)

A süti elkészülte után úgy láttam, jobb, ha bebiztosítom a vendégséget egy kis Csincsilla-féle feketeerdő-tekerccsel és az ugyanebből a tésztából készült nyuszibrióssal. A feketeerdő tekercsen annyit változtattam, hogy mivel nekem nem volt se meggyes lekvárom, se ribizlim, ezért a finom tésai ringlószilvából készült pikáns szilvalekvárommal kentem meg a tésztát, és ezután szórtam meg egy 10 dekás tábla felaprított étcsokival. Valami isteni volt!

Habár régen a kelt tészták is az ellenségeim voltak, de amióta Csincsilla receptjeit használom mindig sikerem van velük. Persze hatalmas családom minden tagjának kényes ízlését nehéz eltalálni: azt követelték a szemetek, hogy legközelebb külön csokis tekercset és külön szilvalekváros tekercset csináljak, a szilvalekvárost nem tudom kinek szánják, de ők a csokisra pályáznak...

Évától és Annától kaptam ezt a gyönyörű boglárkacserje-bokrot, amit azonnal elültettünk a kiskertembe, így hát mostantól egy perc nyugtom se lesz, hamarosan bekameráztatom az egész utcafrontot és éjszaka óránként fogok őrjáratot indítani! Ne röhögjetek, a szomszédom virágain ma órási keréknyom virított, nem tudom, hogy túlélik-e ezt a beavatkozást. (Most indul a ma éjszakai első őrjárat: Toma most megy sétálni barátjával, Viktorral.)

Tesóméktól egy csillogó-villogó tésztanyújtó és szélesmetélt-készítő gépet kaptam, amit majd egy külön bejegyzésben fogok megmutatni. Rémlik, mintha tesóm nemrégiben célzott volna rá, hogy jó lenne, ha nagy tételben gyártanék tagliatellét (he-he), mert igen-igen drága a boltban... De ez tényleg csak halványan rémlik, lehet, hogy nem is beszéltünk ilyesmiről! :-)

Ezzel a számomra kedves képpel szeretnék megemlékezni arról is, hogy ma lenne Anyuci 77. szülinapja. Ez a kép 1996-ban készült róla Toma nyolcadik szülinapján a Dembinszky utcában lévő lakásunkban.