2023. február 19., vasárnap

Indiai vajas csirke naan kenyérrel

 

Megérte türelmesnek lenni! Megkaptuk a receptet erről az isteni indiai vajas csirkéről, amit Mazsi és Szabi főzött, és Szabi fotózott, tessék nyugodtan elájulni a csodás képektől. És közben még cicák is lesznek, hogy megnyugodjanak a kedélyek, tényleg élnek még! Akkora szerencsém volt, hogy kaptam kóstolót ebből a kajából, és azóta is arról álmodozom, hogy ilyet fogok enni. De sokat. Már csak amiatt is jó, ha megvan a recept, hogy meg tudom már én is főzni, ha nem lennék elég türelmes, hogy kivárjam, amíg újra főznek ilyet. Bár nem szeretnék idáig eljutni...

Na, akkor kezdjük a vajas csirkével. Hozzávalók:

  • kb. 900 g csirke (mell vagy comb)
  • kb. 3 közepes hagyma
  • 2 tk. chilli
  • 1 tk. kurkuma
  • 1 tk. őrölt kömény
  • 1 tk. cayenne
  • 3 tk. garam masala (VAGY 1 tk. koriandermag (mozsárban összetörtük), 1 tk. római kömény (ez is mozsárban), 1 tk. kardamom, 3 levél babér)
  • 1 fahéjrúd
  • 1 kanál reszelt gyömbér
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 konzerv darabolt pari
  • só, bors
  • kis pohár joghurt (de lehet tejszín is)
  • 1,5 kocka vaj (ami itthon volt azt használtuk el, a recept ahonnan lestünk 6 kanállal írta)


Eredeti recept: https://tasty.co/recipe/easy-butter-chicken


Feldaraboltuk a csirkét és befűszereztük (só, bors, kurkuma, 1 tk. chilli) majd állni hagytuk amíg a hagymát megpucoltuk és feldaraboltuk. A vaj felét megolvasztottuk és azon megpirítottuk a csirkét, majd kivettük. Raktunk még egy kis vajat a serpenyőbe olvasztani (a végén is kell majd a szószba, szóval akkor legyen a fél fele TEHÁT negyed 😄) és azon megdinszteltük a hagymát a maradék fűszerrel (1 tk. chilli, kömény, gyömbér, fokhagyma, cayenne, kardamom, római kömény, babér, fahéj, só, bors - remélem nem hagytam ki senkit a felsorolásból, de a lényeg, hogy itt MINDEN jön 😄). 


Az eredeti recept garam masalát ír a sokminden mellé, de az nem volt itthon és utánanéztünk, hogy az miből is áll, ezért került bele még a koriandermag-római kömény-kardamom-babérlevél négyes, mert ezek voltak nekünk. Más is van a garam masalában de úgy gondoltuk, hogy 10 fűszer csak elég lesz már (és nem is volt itthon más 😄).


Amikor megdinsztelődött a hagyma beleöntöttük a darabolt parit, visszaforraltuk és jöhettek vissza a husik és raktunk bele joghurtot. (A recept itt tejszínt írt, de mi inkább a joghurtra szavaztunk mert az izgibb - de tejszínnel is ki fogjuk majd próbálni). Elvileg itt lehet vizet is hozzáadni, de nem raktunk mert sűrű szaftot akartunk inkább. Beledobtuk még a maradék vajat és összerottyantottunk mindent és kész is. Illetve leszedtük minimumra, mert közben jól megcsúsztunk a Naan kenyérrel és gondoltuk akkor érjenek még az ízek 1-es lángon amíg azzal végzünk.



NAAN - nagyon nem tökéletes még, a mennyiségek inkább sacc/kb. Hozzávalók:

  • 1 dl langyos víz
  • 1 tasak élesztő
  • 2 ek. joghurt
  • 35 dkg liszt
  • 1 tk. cukor
  • 2 tk. só 
A vízben elkevertük a cukrot és az élesztőt, aztán egybeöntöttünk mindent mindennel és próbáltuk összegyúrni. Azt írja a recept, hogy nem baj ha ragacsos a tészta és semmiképp se legyen túl kemény lisztes állaga - na hát én a kezemről alig tudtam leszedni. 😄 


Liszttel és vízzel lehet az állagán javítani, de én az első körben nem mertem semmit változtatni. 

Amikor valamennyire összeállt (és leműtötted a háromnegyedét a kezedről) akkor be kell olajozni a külsejét a gömbnek és fél órára félre lehet rakni. Itt elkövettem az a hibát, hogy nem kerestem neki meleg helyet, mert gondoltam majd a reci említi ha kell. De amikor már a 20. percben sem nőtt meg, ráraktam a radiátorra még egy negyed órát és akkor kicsit emelkedett már. (Penny persze nem érti, mogy merték elfoglalni a helyét a radiátoron!)


Ezt az adagot hatfelé lehet osztani, kis gömböket kell belőle csinálni (itt is hideg víz és olaj segített, hogy ne maradjon minden rajtam) és sütés előtt széthúzni, mint a lángost. Elvileg meg kéne vizezni az oldalát, de mivel már könyékig tésztás voltam szabadulni akartam az egyedtől ezért csak ráraktam a száraz palacsintasütőre és úgy hevítettem. Az első oldala mindig nagyon szép lett, a másik oldala viszont mire megfordítottam már megkeményedett valamennyire így az inkább égett. Próbáltam azt vizezni-olajozni de nem sokat segített. Így haladtam egyenként velük. 


Nem lettek sajnos foszlósak és egy kicsit talán sótlanok is lettek, de ettől független nagyon szerettük, valószínűleg azért mert mi csináltuk magunknak. 😄 Következő nap már csak egy kicsi lisztem maradt, ott már inkább szemre kevertem össze a hozzávalókat és inkább a nyers tészta állagát figyeltem, ami szerintem majdnem tökéletes lett, csak aztán kicsivel több vizet raktam bele mint szerettem volna és azt már liszt hiányában nem tudtam javítani. Valami olyasmit képzelek el, ami icipicit ragacsos csak, de már simán lejön a kezedről és csillog amikor összeállítod gömbbe. Nemtom ez mennyire elképzelhető. 😄 

A receptet azért nem linkelem ide (MERT HAZUDIK) mert nem igazán volt jó kép sem benne és az arányok sem teljesen jók, viszont kiindulásnak szerintem nem rossz, nem fogom feladni, amint meglesz a tökéletes foszlós Naan arányom elküldöm!


(Szeretném megcáfolni a fentieket, nekem nagyon-nagyon bejött a naan is, és a többi is, de persze szívesen kóstolom a további kísérleteket!)

Csincsillától naan 1 és naan 2, és naan 3 a sütőből, ha ez segítség neked, Mazsi. Szívesen!

És itt az élő és gyönyörű Winston is:


Azt tudtátok, hogy Mazsinak és Szabinak volt egy főzős blogja? A fészbuk-oldaluk itt található, és maga a blog pedig itt. Isteni receptek vannak ott is, csak egy kicsit furák. 

Posztkiegészítés erős idegzetűeknek, mert kiderült, hogy halálra dolgoztatják a cicákat:

Recept felolvasása


Ellenőrzés

Halálos fáradtság, miután egész nap főznie kellett

8 megjegyzés:

csincsilla írta...

de jó, végre cica, és mennyire szépségesek:) a cicáknak ez az egyetlen mentségük, hogy ennyire tökéletes minden kis porcikájuk:) és látom kuktáskodnak is:)

mazsi írta...

akarod mondani PORCICAJUK? :D igen, imadnak kuktaskodni, minden alapanyagot meg kell mutatni nekik szagminta vetelezesre!

Andi írta...

Volt még több fotó is a kuktáskodásukról, de nem mertem többet betenni, nehogy valakinek az ízlését sértse, hogy A CICÁKKAL FŐZETIK MEG A VACSORÁT!

mazsi írta...

PSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSZT!!!!!!!

csincsilla írta...

most már ragaszkodom egy posztkiegészítéshez, sokkal, de sokkal több cicával. az én ízlésemnek pont megfelelő a cicakukta, akinek meg nem tetszik, ne nézze, nem????

Andi írta...

Igaz, kiegészítettem.

csincsilla írta...

Köszi!!! Kicsi Penny szabin volt?

mazsi írta...

igen, neki csak a tesztara kellett ugyelnie!