Csirkecurry vörös lencsével

Annyira nehezen kezdek most hozzá, nem tudom, még magamban kezelni ezt a megváltozott világot. Szabad-e örülni egy jól sikerült kajának, szabad-e teljesen hétköznapi dolgokon idegeskedni, szabad-e nevetni, meg jól érezni magam. Azt gondolom, hogy szabad, sőt kell is, de azért sokszor vannak kétségeim. Mégis leírom ezt a receptet, mert olvastam ma egy idézetet Szabó Magdától, ami sokat segített: "Meg kellett volna köszönnöm, hogy játszanak velem, hogy tudnak valamit, amin nevetni lehet, valamit, aminek semmi köze a háborúhoz, ami nem bomba és halál és veszedelem, a terráriumot, amit adni akartak." Hátha örül valaki annak is, hogy én elterelem a gondolatait ezzel a recepttel.

Sajnos eléggé nem bírom megemészteni a babot, lencsét, de nagyon szeretnék belőlük főzni, mert annyi különleges és érdekes recept van velük. Szilveszterkor is csináltam egy isteni finom vörös lencsét, majd 2 napig nem bírtam enni utána, borzasztó volt. Minden bajom volt tőle. De nem adom fel, főleg a vörös lencsét szeretném használni, az olyan szép is, és gyorsan el is készül. Ezért amibe csak lehet, belecsempészek egy-két-három kanállal. Ilyen ez a curry is, jól eldugtam benne a lencsét, nem is lett semmi bajom.

(Szabitól tanultam a kompozíciót!)

Hozzávalók:

• 1 csirkemell (30 dkg)
• 50 g vörös lencse
• 1 kisebb cukkíni 
• 1 közepes sárgarépa 
• 2-3 db paradicsom
• 1 fej hagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 teáskanál curry fűszerkeverék
• kisebb darab gyömbér
• chilipaprika ízlés szerint, vagy erős curry, vagy erős pirospaprika
• 1/2 citrom leve
• 2,5 dl tejszín (kókusztej lenne autentikus, de azt nem szeretem - egyelőre)
• só, bors, őrölt római kömény

A hagymát felaprítottam megdinszteltem, hozzáadtam a lereszelt fokhagymát és gyömbért, a kisebb kockákra vágott (és sóval, borssal, pici liszttel megszórt) csirkemellet, és körbepirítottam a curryvel és egy kis őrölt római köménnyel. Hozzáadtam a félkarikára vágott cukkínit, a csíkozott sárgarépát és a feldarabolt paradicsomot (nekem most volt a mélyhűtőben koktélparadicsom, azt tettem bele, mert nem találtam meg a direkt ehhez a kajához vásárolt paradicsomot a hűtőben... Később meglett!). 

Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje, és beleszórtam a vörös lencsét. Jól összeforraltam, és hozzáadtam a tejszínt is. Sóztam, borsoztam, beledobtam a picire vágott chilipaprikát, és főztem kb. 10 percig. Egy kis citromlét is facsartam bele, de a tálaláskor is nyomtam rá, nagyon jól áll neki.

Nem tudom, ha kókusztejjel csinálnám sűrűbb lenne-e a szaft, de nekem így is jó, mert nagyon-nagyon finom. Rizzsel és retekcsírával ettem. (Azóta olvastam valahol, hogy nagyon sűrű joghurt kell bele, ezt majd ki fogom próbálni.)

Napi cukinak egy békegalambot gondoltam ide.

Picasso békegalambját innen töltöttem le.

Egész életemben féltem a háborútól, nem csoda, a hidegháború idején nőttem fel. Amikor a fiamat a kezembe adták a kórteremben, mert abban az időben még a szülőszobában nem adták oda, csak másnap a kórteremben, az első gondolatom az volt, hogy mindent meg akarok tenni, hogy ő soha ne legyen katona. Ez 1988-ban volt. És most is így gondolom.

A fotók meg sajnos továbbra se sikerülnek. Nyaf.

Megmutatom azt is, hogy mennyit gyakoroltam, hogy Viki ajándékára rá tudjam írni az új nevét kalligrafikus betűkkel:

És ez lett az ajándék:

Benne néhány idézet Csincsillával közös kedvencünktől, James Herriottól: