2010. március 3., szerda

Zöldborsós sertésszelet

Hét végén hónap végi spórolós napokat tartottam, ami azt jelenti, hogy körülnéztem a hűtőben, mélyhűtőben, miből milyen ebédet lehetne főzni minimális hozzávaló vásárlással. A mélyhűtő húsos rekeszében megláttam a csirkecombok mellett 6 szelet karajt, amiről már azt sem tudtam, mikor vettem. Úgy gondoltam, itt az ideje a felhasználásnak. Eszembe jutott egy régen készített étel, a zöldborsós sertésszelet. Ennek is a Horváth Ilona-féle szakácskönyvben lehet megtalálni az eredeti receptjét, amin én szokás szerint kisebb-nagyobb alakításokat végeztem. Gondolatban átfutottam a hozzávalókon és elégedetten állapítottam meg, hogy csak tejfölt kell vennem.


Hozzávalók:
- sertéshús (karaj vagy comb szelet)
- zöldborsó
- hagyma
- liszt
- pirospaprika
- só, bors
- tejföl
- olaj
- petrezselyem

A hússzeleteket vékonyra kiklopfoltam, mindkét oldalukat sóztam-borsoztam, lisztbe forgattam. Egy lábasban kevés olajat hevítettem és a húsokat 2-2 szeletenként szintén mindkét oldalukon fehéredésig sütöttem, majd kiemeltem az olajból.

Így néztek ki:

A hagymát felkockáztam, beledobtam az olajba és megpároltam. Félrehúztam a lábast a tűzről, a hagymát megszórtam pirospaprikával és még egy kis liszttel, jól összekevertem. Visszahúztam az edényt a tűz fölé, belehelyeztem a hússzeleteket és felöntöttem annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Fedő alatt pároltam-főztem.

Eközben egy másik edényben egy kevés vízzel a mirelit zöldborsót pároltam puhára.

Amint a hús megpuhult (utóbb kiderült, hogy sajnos mégsem teljesen), hozzákevertem a borsót, az apróra vágott petrezselymet és két evőkanálnyi tejfölt. (Ha szükséges, sózzuk még.) Még egyet forraltam rajta és már lehetett is tálalni.

Krumplipürét és tarhonyát készítettem mellé.

Horváth Ilona nem ír hozzá hagymát, pirospaprikát, borsot és tejfölt. Legelőször úgy készítettem. Finomnak találtam de túl natúr ízűnek, ezért legközelebb már ezekkel az "alkatrészekkel" főztem meg.

Az íze finom lett most is, de a hús sajnos nem puhult meg eléggé, ezért az elrontotta az összhatást. :(

14 megjegyzés:

Andi írta...

Na ezt magyaráztam múltkor, hogy ezért nem tudok sertést sütni-főzni, mert órák múlva is még kemény. Egyrészt nincs kedvem annyit őrködni felette, másrészt utálom ha órákig kajaszag van a lakásban.

Ez a kaja nagyon jól néz ki. Horváth Ilona mit tett bele akkor, hogya semmit se? csak húst és borsót?

Mazsolino írta...

Ú, ez nekem nagyon bejön!!! Mikor főzöl nekem is ilyet?? :)

Bea írta...

Na igen, drága Horváth I. eléggé spórolós recepteket szokott megadni. A húson kívül mindössze liszt, borsó, petrezselyem, só és víz található az ő verziójában.

Nekem nem szokott kemény maradni a sertéshús, nem is értem, most hogy történhetett.

Tesókám, bármikor! Úgy értettem, fizetés után, amikor már tudok húst venni. :)

Éva írta...

Jól tetted, hogy bátran kiegészítetted az eredeti receptet!!
Ilonka néni már engem is megviccelt párszor.... ezekkel a "takarékos" hozzávalókkal.

Andi, Kata mindig kuktában főzi ezeket a húsokat igen rövid idő alatt.... vett már kuktát nekem, Zsófinak és Atinak is...:))

csincsilla írta...

pedig jól néz ki. sajnos, én is hadilábon állok a disznóhússal, ámbár tulajdonképpen mindenféle hússal, ha jól belegondolok. kuktám meg nincs, félek tőle.

Bea írta...

Én még soha semmit nem főztem kuktában. :)

Rider írta...

Csatlakoznék Mazsolinohoz. Ez a hami mindenféle alkatrészével együtt jöhetne nekem is.

Andi írta...

Én se főztem még soha kuktában, nincs is nekem. Félek tőle.

Névtelen írta...

Én sem kuktában főztem, hanem egy jó nehéz, magas falú fedős serpenyőben. A borsót fagyottan tettem bele, kb. 15 perc alatt a mártásban megpuhult! Nálunk főtt rizzsel jött be a legjobban, holnap is ilyet kell főzzek:-)
Egyébként nagyon jó az oldal, a sok receptemet ideje volt frissíteni:-)
Tündi

Bea írta...

Kedves Tündi!

Nagyon köszönjük a dicséretet, örülünk, hogy segítségedre lehettünk.

Én pedig külön köszönöm az ötletet a mirelit zöldborsóval kapcsolatban és legközelebb kipróbálom rizzsel is ezt az ételt! Szeretjük begyűjteni kedves olvasóinktól a tapasztalataikat. :)

Remélem, máskor is üdvözölhetünk oldalunkon.

Unknown írta...

Elnézést ha erősen fejezem ki magam. Szakács vagyok,és azzal a szemmel is nézem. Ez gusztustalan! Azért az igénytelenséget ne emeljük már ilyen szintre! A húsnak felesleges kukta,megfő az,csak ha valaki nem szeret főzni,és nem akarja bebüdösíteni a lakást akkor inkább neki se álljon! Ez a recept pedig kritikán aluli! Szép napot

Unknown írta...

Elnézést,de akkor írj jobbat, kíváncsi vagyok rá! Köszönöm

Unknown írta...

Horváth Ilona a háború után, az 50-es években adta ki azt a kiadást, amit mi ismerünk. És drága Horváth Ilona nem a Rózsadombon élők bejárónőinek irta a recepteket, hanem pl Anyukámnak, aki háromszor körbejárta a Bosnyák piacot, hogy 10-20 fillérrel hol olcsóbb a zöldség...😁 A recepted viszont szuper!

Unknown írta...

Szia, attól, hogy te szakács vagy még nem jogosít fel, hogy így nyilatkozzon egy ételről, ez csak téged mínősít. Inkább ne írj véleményt, mert másokat sértessz vele.