2010. március 15., hétfő

Búbos hús 2. és 3.


Nagyon örültem Bea receptjének, mert semmilyen elképzelésem nem volt a hétvége menüjéről. Szombaton és vasárnap valami szédüléses vírus, vagy valami más rejtélyes ellenség döntött le szó szerint a lábamról, így vásárolni se tudtam elmenni. Még az a szerencse, hogy pénteken két tálca pulykamellet vettem, amiből brassóit és tükörtojással tálalt, azaz holstein módra készült natúr szeletet terveztem készíteni. A maradékból fejlesztettem tovább Bea receptjét. Így hát ez a hétvége amúgy is a hűtőben várakozó sokféle zöldség és gyümölcs felhasználásáról szólt.


Kétfélét készítettem: a magam búbjába gombát, hagymát, fokhagymát és petrezselymet, Tomáéba kukoricát, hagymát, fokhagymát és petrezselymet kevertem.


A kukoricás ilyen szépen nézett ki, s ebbe egy csokor jócskán fonnyadózó újhagymát használtam el, valamint egy kis doboz kukoricakonzervet, amit valamilyen tésztához vásároltam, de azóta se tudom, mihez.


A gombás pedig ilyen ínycsilandozó volt, s ide került a hűtőben régóta fonnyadozó fél szál póréhagyma, és annak a gombának a fele is, amit a puliszkához terveztem felhasználni. Majd jön az is!


Úgy kezdtem, hogy tejben áztattam 3 db száraz zsömlét amíg jól megszívták magukat. Mialatt áztatták magukat a zsömik, felaprítottam a kétféle hagymát, két külön láboskában megdinszteltem őket. Az egyikhez adtam az apróra vágott gombát, a másikhoz a kicsike doboz konzerv kukoricát. Mindkettőt sóztam, borsoztam alaposan megszórtam szárított petrezselyemmel is. Amikor kihűltek, hozzájuk kevertem a kinyomkodott zsemléket.


A húst felszeleteltem, kilopfoltam, sóztam és borsoztam, majd egy teflonserpenyőben szép pirosra sütöttöttem a szeleteket. Minden szeletre halmoztam egy kis búbot, végül megszórtam reszelt sajttal. Kábé 20 percig sütöttem 180 fokon. Nagyon örülök ennek a receptnek, mert bár elég sok a mosogatnivaló utána, de nagyon finom lett, melegíthető és így nem kellett ugranom tálalni, amikor Toma hazajött este.


A paradicsomsalátát most úgy készítettem, hogy 4 evőkanál cseresznyés balzsamecetet (amit anyutól kaptam már régen, de még csak egyszer használtam), 2 evőkanál cukrot és egy pohár vizet összekevertem. Beledobáltam a félkarikára vágott paradicsomot és egy kicsi gerezd fokhagymát is odatettem még, csak úgy jó nagyra vágva, nehogy ráharapjunk. Finom lett!


Két darab rohadásnak induló almát is találtam a hűtőmben, ezekből a rossz részek eltávolítása után finom fahéjas-szegfűszeges, citromos-cukros almakompótot főztem.

4 megjegyzés:

Hedvig írta...

Hát a búbos húsaidtól teljesen kész vagyok. Nálunk családi vendégjárás volt, ezzel vártam a vendégeket. A te változataid szuperek!

Az almáidon akkorát röhögtünk tesómmal! Annyira jól néz ki! Nem gondoltam volna, hogy gyengélkednek!

Bea írta...

Nahát Andi, én is el vagyok ájulva! :) Nem semmi fantáziád van, hogy így továbbfejlesztetted a búbokat. Nagyon ötletesek! Továbbítom anyuéknak a változatokat. :)

Andi írta...

Köszi csajok!

Andi írta...

Hédi, látnod kellett volna azokat az almákat!